« A lengyel függetlenség napján mondott köszöntőt a polgármester

Magyar derbi a csoportkörért, avagy ÉRD–Dunaújvárosi KKA az EHF-Kupa selejtezőjének harmadik körében. Szombaton! 16 órakor! Az ÉRD Arénában!
A magyar bajnokságban is mindig rangadónak számít, amikor az ÉRD és a Dunaújvárosi KKA találkozik egymással, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a két együttes mindig nagy csatákat játszik nem kis téttel. Ám ez most valami teljesen más lesz, úgy, hogy közben mégis ugyanaz. Merthogy az ÉRD és a DKKA az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörében is találkozik egymással, ráadásul kétszer. Előbb november 12-én, 16 órától az ÉRD Arénában, utóbb november 19-én, szombaton 18.30-tól Dunaújvárosban. A tét: a csoportkör. Hiszen az EHF-Kupát és a Kupagyőztesek Európa Kupáját idén összevonták és így a Bajnokok Ligája mögé került az EHF-Kupa, ahol már csoportkörös a lebonyolítás. Az ÉRD már ment egy kört az EHF-Kupában, ahol igen kemény két meccsen van túl, de kettős győzelemmel kiejtette a francia Issy Parist, míg a DKKA címvédőként csak ebben a körben csatlakozott a küzdelmekhez.
Szabó Edina együttese a nyáron egyben maradt, s csak a brazil szélső, Larissa Araújo érkezett, ezáltal az ÉRD sokkal kiegyensúlyozottabb és erősebb csapattá vált a nyár folyamán. Ezt jelzi, hogy az ÉRD nem csak az EHF-Kupában remekel, hanem a bajnokságban is: hét meccs után hat győzelemmel és egy döntetlennel áll, úgy, hogy közben az FTC-Rail Cargo Hungariát is legyőzte és még a Magyar Kupában is továbbment a Budaörs legyőzésével. És ezt a tényt a napokban Andjela Bulatovics is csak megerősíteni tudta: „A csapat együtt maradt, így most sokkal összeszokottabbak vagyunk, mint tavaly.”
Az is az ÉRD mellett szól, hogy Szabó Edina alakulata legutóbb májusban szenvedett vereséget – a Győrtől –, azóta a felkészülési mérkőzéseket nem számítva tizenegy győzelem és egy döntetlen a mérlege (a felkészülés alatt pedig három tornagyőzelmet is arattak az érdiek, szóval úgy még szebb képet fest ez az adat).
A Dunaújvárosi KKA már eggyel több bajnoki meccsen van túl, mint az érdiek, de így is hat győzelemmel és két vereséggel a harmadik az ÉRD mögött a tabellán Zdravko Zovko együttese, hiszen hét közben hazai pályán kapott ki 33–25-re a Győri Audi ETO KC-tól, míg korábban az Ipress Center Vác is megálljt parancsolt a Kohásznak (26–23).
Az újvárosiaknál nyáron – bár nem volt nehéz – nagyobb volt a játékosmozgás, mint Érden. Hét játékos távozott, hét érkezett. Többek között Triscsuk Krisztina Siófokon, Triffa Ágnes Békéscsabán, Horváth Bernadett Budaörsön, Hajtai Vanessza pedig Mosonmagyaróváron kezdte meg az idényt, Bulath Anita pedig egy évet kihagy. Az érkezők oldalán Debrecenből Kudor Kitti és Karnik Szabina (előbbi még sérült), a Ferencvárostól Cifra Anita, a NEKA-tól Hornyák Bernadett, kölcsönből vissza az MTK-tól Termány Rita, Mosonmagyaróvárról Csapó Kyra és a horvát Zamet Rijekától Camila Micijevic jött. Így kijelenthető, hogy a DKKA egy új csapatot épít, melynek legeredményesebb játékosa a nyolc bajnokin 56-szor eredményes Kovács Anna, illetve a másik legmeghatározóbb játékosa Oguntoye Viktória – bennük közös, hogy mindketten az ÉRD-től tették át székhelyüket egy évvel korábban Dunaújvárosba.
A találkozó/mérkőzés/derbi/rangadó/összecsapás/csata/harc 16 órakor kezdődik szombaton az ÉRD Arénában és a holland játékvezetői testvérpáros, Ruud és Paul Geraets vezeti.