Egyre jobbak

„MINDEN VÁRAKOZÁST FELÜLMÚLÓ SIKERÉVET ZÁRT SZAKOSZTÁLYUNK” – ezt Selmeci Attila, az érdi úszók mesteredzője mondta, miután a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság után lezárult a 2016-os csapatbajnokság, ahol az érdiek végül az ötödik helyen zártak.

Hasonló tartalmaink:

Hallgassa meg Selmeci Attilával és Magó Gáborral, az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. mesteredzőjével készült interjúnkat.

A százhalombattai rövidpályás ob-n az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. három ezüsttel, négy bronzzal, egy negyedik, három ötödik, egy hetedik és egy nyolcadik hellyel zárt. Legutóbb pedig a BVSC-Kupáról 43 éremmel tértek haza. Ez óriási sikernek mondható, még úgy is, hogy nem ezek a versenyek az őszi ciklus fő eseményei.

Az érdi úszók nagy része korosztályon alul versenyez, azaz Sós Dániel és Kovács Benedek is még ifjúsági versenyzőként úsztak felnőtt versenyzőkkel szemben, Milák Kristóf el sem indulhatott volna az ifi-Eb-n, ha a vizes sportokat tömörítő szervezet, a FINA nem bővíti négy évre a korosztályt, de elsőéves versenyzőként rögtön aranyérem került a nyakába. Méghozzá olyan eredménnyel, amellyel a tizenhat éves úszó a riói olimpián döntőzött volna 200 méter pillangón! Ám az érdiek nem állnak könnyű feladat előtt, hiszen 2017-től többen is felnőtt versenyzők lesznek, ami nem egyszerű feladat, hiszen az első években fel kell hozniuk magukat az élversenyzők szintjére.

A legutóbbi versenyen, a BVSC-Kupán nyolc arany-, hét ezüst- és tizenhét bronzérmet szereztek a 2002 és 2009 között született érdi úszók. De nem is ez a legfontosabb, hiszen ebben a sportágban nem az őszi ciklus a hangsúlyos, sokkal inkább egyéni rekordok. Erről mesélt Magó Gábor az érdi úszók edzője.

Az új év az úszás sportágában mindig nehéz időket szül, hiszen itt a korosztályok a születési év szerint vannak meghatározva, azaz például egy 2000. január elsején született versenyző „egyidős” egy 2000. december 31-én születettel. Mégis, a 2017-es esztendő különösen fontos lesz, mivel többen kiöregednek az ifiből és elsőéves felnőtt versenyzővé válnak, míg többen most lesznek ifi-, serdülő-, vagy gyermekkorúak. Ez nagyban megnehezíti az előzetes esélyjóslást és a célok meghatározását is. Magó Gáborral beszélgettünk.

Az ifjúsági- és felnőttkorú érdi úszók december 14-17. között a cikluszáró győri Scitec Kupán, a serdülő és gyermek korosztályúak pedig még a kötelező felmérő versenyen, a Pest megyei csapatbajnoksággal egybekötött Jövő Bajnokai viadalon, Százhalombattán, illetve decemberben ismét a BVSC-nél állnak rajtkőre.

Címkék