Átadták az Érdi Városfejlesztési Kft. új székházát

Az Alispán utcai régi bakterház épületébe költözött az Érdi Városfejlesztési Kft. miután az elmúlt hónapokban teljes körű rekonstrukciót hajtottak végre a 84 éves épületen. Amellett, hogy a Modern Városok Program végrehajtásáért felelős érdi cég méltó helyett kapott, az egykor kocsmaként is funkcionáló építmény sem csúfítja többé a két vasút között az utcaképet. 

Hasonló tartalmaink:

Évek óta lakatlanul állt az Alispán utca és a Diósdi út sarkán a régi bakterház, amin már-már az enyészet jelei keletkeztek. T. Mészáros András polgármester elmondta, hogy még az év elején döntöttek úgy, hogy az Érdi Városfejlesztési Kft-t irodaházban helyezik el, hiszen korábban bérleményekben voltak a cég munkatársai.

Az Érdi Városfejlesztési Kft. hét éve működik a városban. Kezdetben kimondottan a városfejlesztés volt a munkája, majd később az érdi létesítmény üzemeltetés is a feladatai közé került. Tavasszal pedig újabb megbízást kapott a közgyűléstől, hiszen a Modern Városok Program részeként megvalósuló fejlesztések  magasépítési feladatait is a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Városfejlesztési Kft. fogja végezni. Zsirkai László ügyvezető igazgató elmondta, hogy társaságuk kivitelezéseket, tervezést és műszaki ellenőrzést is végez.

Az új székház kétszintes, 225 négyzetméteres. Négy irodája, egy központi tárgyalója és egy nagyméretű irattára van. Az épületet akadálymentesítették, így a mozgáskorlátozottak is könnyedén megközelíthetik. Az ügyvezető elmondta, hogy az épület sarkán térfigyelő kamerát helyeztek el, ami az egész környéket “látja” és folyamatosan rögzíti az eseményeket.

 

Címkék