Kit lenne jó elkerülni az Európa-liga csoportkörében?

Megnyerte az NB III Nyugati csoportjának őszi, tizennyolc fordulóját az Érdi VSE felnőtt csapata, amely tizenöt győzelemmel és három vereséggel vezeti a tabellát – összegez az érdi-vse.hu . Évadértékelés Limperger Zsolttal.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi VSE felnőtt csapata tizennyolc meccs után tizenöt győzelemmel és három vereséggel, negyvenöt pontot szerezve vezeti az NB III Nyugati csoportját. Kertész Ferenc kapuját mindössze tizenöt alkalommal vették be az ellenfelek, míg a támadó alakulat negyvennégyszer volt eredményes.

Emellett a csapat a Magyar Kupában készül a legjobb nyolc közé jutásra, miután a hatodik körben a Pest megyei elsőosztályú Taksony SE-t 6-0-ra győzte le, majd a másodosztályú Budaörsöt és az élvonalbeli Swietelsky Haladást is tizenegyesekkel búcsúztatta – 2-2-es rendes játékidő után 3-3-as hosszabbítás után.

Az Érdi VSE felnőtt csapatának góllövőlistája: Melczer Vilmos 11 gól, Csizmadia Zoltán 6, Tárkányi Gergő, Csiszár Zoltán 4-4, Balázsovics Máté, Pintér Nikolasz, Kelemen Patrik, Bozsoki Imre, Honti Attila 3-3, Korozmán Norbert, Pallagi Botond 1-1.

(megjegyzés: A Csornai SE elleni 3-0-s és a VLS Veszprém elleni 2-1-es sikerünk alkalmával előbbi esetében Babics Zsolt, utóbbinál Gulyás Gergő vétett öngólt)

Jó ránézni a tabellára. 18 forduló után az Érdi VSE vezeti az NB III Nyugati csoportját. Gondoltad volna ezt a szezon előtt?

Limperger Zsolt: Egy erős bajnokságba kerültünk. A három közül szerintem ez a legerősebb, de ha nem is, akkor a legtechnikásabb. Ez biztos. Arra gondoltam, hogy az ETO-val, a Kaposvárral és az Ajkával mindenképp számolni kell, hiszen róluk tudtuk, hogy fel akarnak kerülni. És azt is tudtuk, hogy a háromból csak egy tud felkerülni. Továbbá bíztam benne, hogy lesz egy csapat, amely meglepetést tud okozni, és bíztam abban, hogy ez a csapat mi leszünk. Így is lett. Nem érdemtelenül vagyunk ott, ahol.

A szezon során minden játékos azt mondta, amikor a meccs után a csapat teljesítményéről kérdeztük, hogy ez azért lehet, mert ez egy nagybetűs CSAPAT. Kelemen Patrik a Haladás kiejtése után egyenesen úgy fogalmazott: még az öltözőben is olyan, mintha egymás testvérei lennének.

LZS: Az alapok már tavaly is megvoltak. Sikerült jól igazolnunk. Négyből három játékost ismertem, kettőt (Bozsoki Imrét és Tárkányi Gergőt) a Pest megyei válogatottból (melynek vezetőedzőnk kapitánya volt – a szerk.), Németh Gabi pedig már volt itt korábban. Melczer Vilmost úgy ismertük meg, hogy nálunk volt tíz napot, nem volt csapata és sikerült meggyőzni, hogy maradjon itt. Budaörsön lakik, nem akart bevállalni még egy száz- kétszázkilométeres csapatot, úgyhogy örülünk neki, hogy itt van velünk.

A csapat három vereséget szenvedett a szezon eddigi részében. Ezeket leszámítva lehet bármi negatívumot mondani erre a teljesítményre?

LZS: Én azokat a vereségeket sem mondanám annak. Azon a három mérkőzésen sem érdemeltünk vereséget. Mindhárom meccsben benne volt a győzelem lehetősége. Ilyenkor azt mondom a fiúknak, hogy emeljék fel a fejüket, mert tényleg mindegyikük minden meccsen mindent megtesz, annak érdekében, hogy nyerjen a csapat. Akkor sem tudtam őket elmarasztalni. Nem azért kaptunk ki, mert az ellenfél esetleg jobban akart, hanem mert „épp ezt dobta a gép”.

A szezon előtt a csapat célja az első nyolcba jutás volt. Tizennyolc forduló telt el, tizenhat van még hátra, milyen az, hogy tulajdonképpen az előzetes célt már el is érte a csapat?

LZS: Óvatosan kezeljük ezeket a dolgokat. Nem szeretek ennyire előre menni. Mindig hangsúlyozom, hogy egy meccsre előre gondolkodunk. Január kilencedikétől kezdve az elsőszámú ellenfelünk a Budafok. Utána szépen sorjában megyünk tovább: Ajka, Gyirmót, ETO, utána pedig a visszavágó, szóval eléggé bekezdünk. Az első öt meccsünk elég horrorisztikusnak tűnik.

Alapvetően a vezetőségtől nem volt semmilyen konkrét elvárás a Magyar Kupával kapcsolatban, illetve annyi, hogy a csapat minél tovább menjen. Papíron két erősebb csapatot ejtettek ki, hiszen a Budaörs NB II-es, még ha a másodosztály hátsó régiójában is van, de a Haladás és az Érdi VSE között osztálykülönbség van. Ettől függetlenül egyik meccsen sem látszódott, hogy lenne különbség a felek között. Most jön a Budafoki MTE, amely szintén harmadosztályú. Gondolkoztál már azon, hogy az Európa-liga csoportkörében kit kéne elkerülni?

LZS: (nevet) Először jussunk túl a Budafokon, ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen nem akármilyen NB I-es csapatot búcsúztattak a Videoton FC személyében. Félvállról abszolút nem szabad őket venni. Sőt…
Örülök is, meg nem is. Mert annak örültem volna, ha kapunk egy NB I-es csapatot és ezerötszáz-kétezer néző előtt játszunk, azt megérdemelték volna a srácok. Most megadatott az esélyünk arra, hogy továbbjussunk. Bár, mivel mi kezdünk hazai pályán, ezért azt gondolom, hogy jelenleg a továbbjutási arány 51-49 százalék a Budafok javára.

Az ősz tizennyolc bajnoki meccsén a csapat negyvennégy gólt szerzett és csak tizenötöt kapott. Melyik a jobb adat?

LZS: A támadószekcióval nem volt bajunk, de tavaly is mondogattuk, hogy a helyzetkihasználásunk lehetne jobb. Akkor is és idén is rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de most már jóval nagyobb százalékban használjuk ki, ennek is köszönhető ez a negyvennégy gól. Ez két és fél gól meccsenként. Viszont abszolút figyelemre méltó, hogy meccsenként nem kaptunk egy gólt.

Volt két olyan meccse a csapatnak, amikor úgy nyert, hogy két gólt kapott, ezen kívül csak akkor kaptatok két gólt, amikor kikaptatok. Azaz a tizenötből tízet öt csapat ellen, tehát ötöt a többi tizenhét csapattól. Pedig, ha megnézzük, kellett variálni a védelmet, hiszen hol Ország Péter, hol Honti Attila, hol Bozsoki Imre, hol Csiszár Zoltán, hol Pintér Nikola, hol pedig Németh Gábor nem volt bevethető.

LZS: Mindenki azt csinálja, ami a dolga. Az utolsó meccsen játszott Ebedli Zoltán, aki ezt megelőzően nem kapott sok lehetőséget. Ehhez képest hibátlanul lehozta a mérkőzést. Ebből látszik – anélkül, hogy Ebit lebecsülném –, hogy még azokat a játékosokat is nyugodt szívvel be tudjuk tenni a csapatba, mert tudjuk, hogy hozni fogják azt a szintet, amiért betettük.

Kell, vagy lesz változtatni való télen?

LZS: Az érkezőket nagyban befolyásolja az, hogy melyik játékos nincs megelégedve a jelenlegi helyzetével. Bízunk benne, hogy minél hamarabb kiderül, hogy ki gondolja így. Én egy játékost szeretnék, de Feri bácsival (Novák Ferenc – klubelnök, a szerk.) még harcolok ez ügyben.

Lesz NB II?

LZS: Jelen pillanatban nem beszélgetünk erről. A következő meccsekre koncentrálunk. Meg most arra, hogy legyen mindenkinek békés karácsonya, jó szilvesztere. Aztán nekiállunk a munkának.

Címkék