Karácsonyi fenyőfamustra

Megjelentek az utcákon az első fenyőfák. A választék nagy, az árak pedig nem változtak tavaly óta. Ami rossz hír: lehet, hogy a kisméretű lucfenyőkből kevesebb lesz az idén.

Hasonló tartalmaink:

Régebben a Mikulással együtt jött, idén csak a harmadik adventi gyertyával, de annál nagyobb választékban: luc, ezüst, nordmann, douglas, félméteres gömböcske, négyméteres óriás, földlabdás és vágott, minden mennyiségben – csak győzzünk válogatni. A luc illatos, de hamarabb lehullik, az ezüst rendkívül dekoratív, a nordmann pedig nagyon sokáig megőrzi a szépségét, persze ezek a legdrágábbak is. Nem véletlenül.

– A nordmann sokkal lassabban nő, mint a lucfenyő, amelyik hét év alatt eléri a két és fél méteres magasságot, míg a nordmann csak tizenegy év alatt – magyarázta kérdésünkre András Gyula. Az őstermelő Marcali mellől érkezett, és húsz esztendeje árul fenyőt. Szerinte mostanában a nordmann a legkapósabb.

DSC05908

András Gyula az első fákat bontogatta.

– Nálam a luc métere 1500 forint, 3500 az ezüstfenyőé, míg a nordmann 4500 forintba kerül, de lehet alkudni is: a kecske is lakjon jól, és a káposzta is megmaradjon – mondta mosolyogva, az őstermelő, aki – bár az áprilisi fagyok nagy károkat okoztak az ültetvényében – többszáz fát hozott Érdre.

Kapuvári Zoltán, aki családi vállalkozása keretében árul fenyőt évtizedek óta, Zalában termeszti a fenyőfákat. Ő nem panaszkodott a fagyokra, neki inkább az enyhe decemberek okozzák a gondot: egyre később vágják ki és kezdik árusítani a fákat a meleg időjárás miatt.

– Az árakat nem emeltük tavaly óta. A lucnak 1200-1500 forint métere, a nordmanné 3000-4000 forint, az ezüstfenyőé 2500-3000 forint körül van, a minőségtől függően. Már ma, a legelső napon is nagy volt az érdeklődés; leginkább a nordmannt és az ezüstöt vitték, de ez minden évben így van: a lucot karácsony közeledtével veszik jobban – tette hozzá.

DSC05924

Az első napokban a nordmann és az ezüst fogy jobban.

– Húsz éve árulok fákat, de egyet nem tudok előre eltalálni sosem: azt, hogy milyen méret lesz a legkelendőbb. Mert az is évről évre változik, hogy mekkora fákat keresnek leginkább a vásárlók. Idén a kis lucfenyőkből van hiány: ennek az az oka, hogy hét éve a lucnak nem volt ára, nem ültették – magyarázta Kapuvári Zoltán, hozzátéve: ebben a szakmában hét-nyolc évre előre kell gondolkodni, hiszen ennyi kell ahhoz, hogy egy fa megnőjön.

Ha túl vagyunk a vásárláson, érdemes egy kis figyelmet fordítani a fa tárolására is: tartsuk kint a hidegben, és a hálót csak 24 órával díszítés előtt vegyük le róla. Ha fagyos az idő, díszítés előtt egy nappal hozzuk be, hogy kiengedhessenek az ágai. Kapuvári Zoltántól megtudtuk azt is, hogy a frissen vágott fát érdemes vízbe állítva tárolni, mivel ilyenkor úgy „viselkedik”, mint a vágott virág, azaz szívja magába a vizet. A régebben kivágott fák esetében ez nem igaz – azok már nem fogják megszívni magukat.

DSC05939

Kapuvári Zoltán családi vállalkozásban árulja a fáit.

Ha szeretnénk karácsony után elültetni a fenyőt, tehát gyökereset választunk, győződjünk meg arról, hogy valóban megvan-e a gyökere. Célszerű a nagyobb földlabdás, kisebb fákat választani, azok nagyobb eséllyel élik túl a kiültetést. Ezeket a fákat díszítés előtt szoktatni kell a szobalevegőhöz: egy hétig tároljuk a pincében vagy a garázsban, és ha vége az ünnepnek, ugyanígy szoktassuk vissza a kinti hőmérséklethez, és amint vége a fagyoknak, azonnal ültessük el.

Érdi Újság 

Ádám Katalin

Címkék