Ünneplőbe öltözik a város

A Velencei útról, lakossági felajánlásnak köszönhetően érkezett az a fenyőfa, amit a hét elején helyeztek el a Budai úti körforgalomban az ÉKFI munkatársai. A hétvégén pedig felkapcsolják a karácsonyi díszkivilágítást is, ezzel kapcsolatban megkeresésünkre elmondta Zólyomi Ádám, hogy 300 m hosszú, korszerű, LED fényfüzéreket fognak elhelyezni egységes színben és egységes dizájnnal, hogy egy hangulatos összképet tudjanak megvalósítani a Polgármesteri Hivatal, a Polgárok Háza és a Magyar Földrajzi Múzeum homlokzatán.

Hasonló tartalmaink:

A hagyományos izzókhoz képest kevesebbet fogyasztó LED technológiával működő füzérekkel az advent négy hete alatt lényeges energiát lehet megtakarítani. Zólyomi Ádám még elmondta, hogy a kékes-fehér fényben világító füzérek egészen január 6-áig, azaz Vízkeresztig fognak minden este sötétedéstől a reggeli pirkadatig ünnepi hangulatot varázsolni a város főterére.

Címkék