Kevés és drága idén a luc

Rossz idő járt idén a fenyőkre: a szárazság főként a lucfenyőt viselte meg, de a többi fajta sem fejlődött megfelelően, így a tavalyinál magasabb árakkal számolhatunk. Aki lucfenyőt szeretne, annak tanácsos mielőbb megvennie a fát, ugyanis a megszokottnál jóval kisebb a kínálat.

Hasonló tartalmaink:

Az elmúlt években nem emelkedtek a fenyőárak, idén azonban magasabb összeggel számoljon az, aki lucfenyőt szeretne vásárolni – a többi fajta árai nem emelkedtek számottevően, a lucfenyőt azonban nagyon megviselte a szárazság, sekély gyökérzete miatt.

Kapuvári Zoltán évek óta családi vállalkozás keretében árul fenyőfát Érden; Zalában vannak fenyőültetvényei. Mint kérdésünkre elmondta, jóval kevesebb lucfenyőt vágtak ki idén, mint az előző években, és az árak jelentősen drágultak: míg tavaly 1500 forintért adta méterét, idén 2500-ért. A többi fajta ára is emelkedett, de nem ilyen mértékben: az ezüstfenyő métere 3-4 ezer forint, a nordmanné 4000-6000 forint.

– Fél méterrel kevesebbet nőttek egy év alatt a fák, és a minőséggel is vannak gondok. Természetesen csak a piacképes fákat vágtuk ki, így idén is van miből válogatni. Sokat jelentett az is, hogy az elmúlt hetek már esősebbek voltak – pont ezért az utolsó pillanatig halasztottuk a kivágást – mondta Kapuvári Zoltán.

Kapuvári Zoltán szombaton kezdte meg az árusítást; az első napon főleg a lucfenyőt keresték – és pont azért, mert sokan hallották már, hogy az idei évben szűkösebb lesz a kínálat.

Hogy ki milyen fát választ, az a pénztárcája vastagságától is függ, de érdemes figyelembe venni azt is, hogy a luc tűlevele hamarabb lehullik a meleg szobában, míg a nordmann nagyon sokáig megőrzi a szépségét, de ez a legdrágább fajta. Hogy mennyire lesz tartós és szép a fánk, az természetesen attól is függ, hogy mikor vágták ki. Ezt mi is könnyűszerrel megtudhatjuk: a nemrég vágott fa talpa illatos, esetleg gyantás, és a színe is friss, tűlevelei nem hullanak,  a színük üde zöld.

Ha kiválasztottuk és hazavittük, fordítsunk figyelmet a tárolására is: a fenyőt tartsuk kint a hidegben, és a hálót csak 24 órával díszítés előtt vegyük le róla. Ha fagyos az idő, a fát díszítés előtt egy nappal hozzuk be, hogy kiengedhessenek az ágai. A frissen vágott fát érdemes vízbe állítva tárolni, mivel ilyenkor  – vágott virág módjára – szívja magába a vizet.

Címkék