Ó, zöld fenyő…

A második adventi gyertyával megjelentek az utcákon, tereken a az eladásra váró fenyőfák. Még kevés helyen pakoltak ki, de azt már most látni, hogy idén is nagy a választék, talán lucból lehet valamivel kevesebb. Az árak az őstermelőnél nem emelkedtek tavaly óta. Hogy hogyan érdemes fát választani, miként deríthetjük ki, hogy friss vágás-e a fenyő, és hogyan tároljuk vásárlás után, megtudhatja cikkünkből.

Hasonló tartalmaink:

Szerencsére nem vált be a szakemberek jóslata, miszerint idén húsz százalékkal drágulnak a fenyők. Kapuvári Zoltán, aki családi vállalkozás keretében árul fenyőfát az Alsó utcában, az ÉrdMost érdeklődésére elmondta: nem emelkedtek az árai, nála a lucnak 1200-1500 forint métere, a nordmanné 4000-6000 forint, az ezüstfenyőé 2500 forint körül van.
– Ez utóbbi nemhogy nem emelkedett, de még akciós is. Azért adjuk ilyen áron, mert annak idején többet ültettünk belőle, így most sok ezüstfenyőnk van – tette hozzá a szakember.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– A nyár száraz volt, az ősz viszont csapadékos, így a fenyők újra hajtottak, és szépen nőttek. Nagyon szép a nordmann, az ezüst is, a lucot viselte meg talán valamivel jobban az időjárás. Ezért is van kevesebb belőle az idén – mondta Kapuvári Zoltán, megjegyezve: mivel az országos médiában több ízben elhangzott, hogy kevesebb lucfenyő lesz az idén, az elmúlt pár napban jobban viszik, mint szokták –  máskor ezt a fajtát karácsony közeledtével keresik jobban.

Eddig inkább a nagyobb fákat keresték, de persze a kicsiknek is nagy a keletje, és sokan választanak gyökeres fenyőfát, amit később kiültethetnek.
– Volt olyan vásárló, aki mérőszalaggal érkezett. Mint mondta, muszáj mérnie, mert a fának egy 83 centiméter széles helyre kell beférnie – tette hozzá Kapuvári Zoltán, aki elárulta azt is: idén 700-800 darab fenyőt hoz fel eladásra.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Hogy ki milyen fát választ, az részben ízlés dolga, de természetesen függ a lakás adottságaitól, no meg a pénztárca vastagságától is.  A luc illatos, de hamarabb lehullik a meleg szobában, az ezüst rendkívül dekoratív, a nordmann pedig nagyon sokáig megőrzi a szépségét, de ez a legdrágább fajta. Bármelyik mellett is döntsünk, érdemes odafigyelni arra, hogy frissen vágott fa legyen. Ezt onnan tudhatjuk, hogy megnézzük a vágás menti részt: a nemrég vágott fa talpa illatos, esetleg gyantás, és a színe is friss, a fenyő tűlevelei nem hullanak,  a színük üde zöld.

Ha túl vagyunk a vásárláson, érdemes egy kis figyelmet fordítani a fa tárolására is: tartsuk kint a hidegben, és a hálót csak 24 órával díszítés előtt vegyük le róla. Ha fagyos az idő, a fát díszítés előtt egy nappal hozzuk be, hogy kiengedhessenek az ágai. Kapuvári Zoltántól megtudtuk azt is, hogy a frissen vágott fát érdemes vízbe állítva tárolni, mivel ilyenkor  – vágott virág módjára – szívja magába a vizet. (A régebben kivágott fák esetében ez nem igaz – azok már nem fogják megszívni magukat.)

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Ha szeretnénk karácsony után elültetni a fenyőt, tehát gyökereset választunk, győződjünk meg arról, hogy valóban megvan-e a gyökere. Célszerű a nagyobb földlabdás, kisebb fákat választani, azok nagyobb eséllyel túlélik a kiültetést. Díszítés előtt szoktatni kell őket a szobalevegőhöz: egy hétig tároljuk a pincében vagy a garázsban, és ha vége az ünnepnek, ugyanígy szoktassuk vissza a kinti hőmérséklethez, és amint vége a fagyoknak, azonnal ültessük el.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

Címkék