Úton a szeretetcsomagok

Útjukra indulnak ma a szeretetcsomagok: délelőtt megkezdte a beérkezett cipős dobozok szállítását a Szociális Gondozó Központ. Elsőként az érdi család- és gyermekotthonokba visznek csomagokat, december 21-éig pedig a családokhoz is kiszállítják. A gyermekjóléti szolgálatnál ezen a héten még lehet leadni ajándékdobozt.

Hasonló tartalmaink:

Pénteken lezárult a városi Szeretetcsomag akció gyűjtése a Szepes Gyula Művelődési Központban és a Parkvárosi Közösségi Házban. Az ajándékdobozokat Pulai Edina független képviselő, az akció kezdeményezője már elszállította a Család- és Gyermekjóléti Központba, ahol a munkatársak szétválogatták azokat, hiszen ők tudják, hogy melyik otthonban hány, mennyi idős, és milyen nemű gyermek él – tudtuk meg Bereiné Petrik Máriától, a Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központjának egységvezetőjétől.

Az összekészített dobozok kiszállítását ma meg is kezdték; az érdi gyermek- és családotthonokba mintegy hatvan darab kerül. A családokhoz folyamatosan viszik majd ki a gyermekjóléti szolgálat munkatársai a dobozokat, egészen december 21-éig – ekkor ugyanis mintegy kétszáz érdi lakosnak szállítanak ki meleg ebédet, köztük egyedülállóknak és családoknak is, így még akkor is lesz mód a szeretetcsomagok átadására.

– A dobozokat nem számoltuk össze, hiszen ahogy tavaly voltak, úgy idén is lesznek olyanok, akik határidőn túl adják le a szeretetcsomagot. Annyi biztos, hogy az akció idén is nagyon népszerű, és sok gyönyörűen becsomagolt játékot, édességet kaptunk, és érkezett babafelszerelés, sok plüssállat, ruhanemű is – sorolta Bereiné, hangsúlyozva: munkatársai a csomagokat a ráírt információk alapján szortírozzák, nem bontják ki és nem csomagolják újra azokat, ezért kéri, hogy aki még szeretne leadni ajándékot, írja rá, hány éves és milyen  nemű gyermeknek lesz.

– A Család- és Gyermekjóléti Központban (Rómer Flóris tér 1.) és a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál (Vörösmarty u. 31.) köszönettel befogadjuk a héten érkező további szeretetcsomagokat – tette hozzá az egységvezető.

Az akcióhoz idén is csatlakoztak iskolák: a bolyais diákok december első hetében huszonkét cipős dobozt állítottak össze és csomagoltak be, 0-14 éves gyerekek számára, és a Kőrösi diákjai is több csomaggal lepték meg a szervezőket.

Nemcsak az ajándékozottra, hanem az ajándékozókra is várt meglepetés: a gyermekjóléti központ munkatársai több tepsi mézeskalácsot sütöttek és csomagoltak celofánba, és mindenki, aki a gyűjtőpontokra szeretetcsomagot vitt, köszönetképp egy szép, kézzel készített mézeskalácsot kapott ajándékba.

 

Címkék