Rövid pihenőre jut csak idő karácsonykor, de csodaként tekint a közelgő ünnepre a harminchárom éve népszerű műsorvezető, aki tizenhét éve él Érden a feleségével és három gyermekével. Az ünnepi asztalon nem a hagyományos ételek kerülnek feltálalásra, hanem zalai hagyományok szerint korhelyleves és mákos guba forró mézzel csurgatva a menü. Az ajándékokat soha nem csomagolja be, és a vásárlást is gyorsan intézi. Gundel Takács Gáborral beszélgettünk.

- Ritkán szerepel a médiában, s akkor is általában pozitív híreket olvasni Önről, hogyan lehet bulvár felhajtás nélkül több mint harminc évig köztudatban maradni?
- Véleményem szerint a „bulvár hírnévre” annak van szüksége, aki mögött nincs tartalom, mert nincs olyan produktum, ami miatt egyébként szerepelne. Én ugyan nem szerepelek szenzációs hírekkel a címlapokon, ugyanakkor sokat láthatnak az emberek főműsoridőben, akár sportműsorban, akár a „Maradj Talpon!” vetélkedőben. Ennek okán nincs szükségem arra, hogy mesterségesen generáljak magamról híreket, hogy előbb hívjam a napi bulvár szerkesztőségét, mint a mentőket, ha baleset ér. Az egyik népszerű hazai énekesnővel beszélgettem erről a témáról, aki elmondta nekem, hogy amióta tudatosan kimarad a bulvárlapokból, azóta megváltozott a közönsége, sokkal komolyabb helyekre hívják, mint azelőtt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy van annak is hatása, ha valaki az ilyen típusú médiumokban szerepel, mert 15 percre bárki híres lehet, de számolni kell a negatív árukapcsolással is. Amikor a Tv2-nél dolgoztam, gyakran mondogatták, hogy „adjak valamit” a bulvárnak. Nekem ez már akkoriban is nehezemre esett, de belementem, hogy az erdélyi családi nyaralásról beszéljek. Az újságíró kérte, hogy feltétlenül mondjak valami történetet is, ezért elmeséltem, hogy egyik nap bementünk egy kis faluba és szembejött egy csorda, ugyanis Erdélyben ez még mindig úgy működik, hogy behajtják az állatokat a faluba, ők meg szépen maguktól „haza mennek”. Viszont amikor a falu elején van az ember, akkor még viszonylag nagy a csorda, ezért le kell állni az autóval az út szélén, be kell hajtani a visszapillantó tükröt és meg kell várni, hogy elmenjen az összes állat. Mi így is tettünk, viszont annyira sokan voltak, hogy az egyik szarvasmarha végig húzta az autóm oldalát. Jobb történet híján, ezt nyilatkoztam, majd másnap a következő szalagcím jelent meg: „Megvadult marhacsorda támadt Gundelre”. Amikor rákérdeztem, hogy miért írták ezt, azt mondták, nem volt a sztorim elég szenzációs. Ezután évekig kérdeztek még erről az esetről más újságírók, mert az internetes keresők ezt dobták fel, ha valaki beírta a nevem, ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem akarok a bulvársajtóban szerepelni. A gyerekeim pedig viszonylag hamar megkértek arra, hogy ha lehet, ne kelljen megjelenniük, mert szeretnék a saját életüket élni.

- Mi a titka annak, hogy akár médiás körökben, akár a hétköznapi életben, többnyire mindenkinek pozitív véleménye van Önről?
- Szerintem az, hogy nem vagyok megosztó. Egyszerűen csak igyekszem jól csinálni a dolgomat és odafigyelek másokra is. Ez nyilván nem izgalmas a bulvársajtónak, nem szenzációs, hogy 25 éve vagyok a feleségemmel, hogy az összes gyerekem tőle van.

- A Gundel család történetét sokan és sokféleképpen megírták már. Ön mennyire ismeri a család történetét, ápolja a hagyományokat?
- Természetesen a történetet ismerem, a hagyományokat viszont nehéz ápolni, mert annak idején az éttermet államosították, ráadásul az épület bérlemény volt, ezért kárpótlás sem járt érte, aztán amikor privatizálták, akkor pedig esélytelen volt, hogy bárki közülünk visszavegye, így a családomnak jogilag semmi köze hozzá. Egyedül a névhasználatért kaptunk méltányossági alapon egy kis összeget. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a teljes összegnek az egy tizedének, majd annak az egy ötödének, az egy negyede jutott rám. Gundel Károlynak ugyanis tizenhárom gyermeke volt, közülük tíznek volt utódja, az egyik közülük a nagyapám. Édesanyámék – mert én anyai oldalról vagyok Gundel – pedig öten voltak testvérek és nekem is vannak testvéreim, ilyen formán az összeg tényleg szinte semmi nem volt. Nagy álmom, hogy egyszer legalább egy százalékkal rendelkezzek a Gundel étterem tulajdonjogából. Egyszer felkért a tulajdonos egy munkára, és amikor a tiszteletdíjamról beszéltünk, akkor megemlítettem, hogy egy százalékot kérnék. Sajnos nem lett belőle semmi, de a fiaim ezután a fejükbe vették, hogy meg fogják szerezni legalább az egy százalékot.

- A gyerekei is ismerik a családi krónikát?
- A Kerepesi úti temetőben van egy régi síremlék, ahol tizenheten vannak eltemetve a Gundel családból. Ott van az ükapám, a dédapám, a nagyapám és sokan a családból. Oda rendszeresen kijárunk. Fontosak számomra a gyökerek. Anyai ágról a másik dédapám, aki erdélyi volt, 1923-tól a budapesti Operaház örökös tagja volt. Úgy tudtuk, hogy négyen voltak testvérek. Aztán egy gyulafehérvári családi kirándulásunk alkalmával kiderült, hogy tizennégyen voltak, mert a gyulafehérvári érsekségben megtaláltuk a testvérek keresztleveleit. Sajnos akkoriban nagyon magas volt a csecsemőhalálozás, így egy-két naposan megkeresztelték a babákat. Az érsekségből átmentünk egy Tövis nevű településre, ahol a katolikus temetőben megtaláltuk az ükapám sírját, rajta egy fakereszttel, amiről le tudtuk tisztogatni a szennyeződést és kiolvashatóak voltak az adatok. Ez egy nagyon erős családi élmény volt. A gyerekeimen is láttam, hogy mélyen átérzik a helyzetet, hogy az őseikkel nemcsak papíron, egy családfán találkoznak. A Gundel szellemiséget is ezért erősítem bennük. Van az étteremben egy kis családi szoba, tele családi emlékkel. Amikor a gyerekek már nagyobbak voltak, elvittem oda őket. Mindannyiukat megérintette látni a fotókat, megérinteni a tárgyakat.

- Úgy tudom, hogy Ön Takács Gáborként született, hogyan lett Gundel Takács a vezetékneve?
- Anno, amikor elkezdtem a sportosztályon dolgozni, a harminc emberből volt egy idősebb kolléga, akit szintén Takács Gábornak hívtak. Ő kért meg arra, hogy valamit változtassak a nevemen, így kezdtem el édesanyám nyomán a Gundelt is használni. Sokaknak nem tetszett ez akkoriban, nem értették, de végül maradhatott. Mára már az igazolványaimban is ez a név szerepel, mert rengeteg kellemetlenségem adódott abból, hogy Gundel Takács névre állítottak ki nekem repjegyet, adóbevallást és egyéb fontos papírokat. A gyerekeim pedig már automatikusan ezt a nevet kapták.

- Harminchárom éve van a szakmában. A sport vagy a vetélkedő áll közelebb a szívéhez?
- Mindkettőt szeretem, az pedig, hogy kinek honnan vagyok ismerős, az attól függ, hogy ki mit néz. 1983-ban a sporttal indultam, majd 1994-től, amikor a Játék Határok Nélkül ment, akkor kezdtem el más műsorokat is csinálni. Később aztán egy kicsit eltolódott a hangsúly a sportról, hiszen reggeli műsort vezettem a Danuibus Rádióban, a 2000-es években pedig, amikor a TV2-nél voltam, szinte alig csináltam sportot. Aztán amikor tíz éve visszakerültem az MTVA-hoz, akkor sem a sportosztályra kerültem és azóta sem ott vagyok, viszont besegítek, ahogy az időm engedi.

- Ez volt az oka annak, hogy itthon maradt az olimpiai közvetítés ideje alatt?
- Azért maradtam itthon többek között Mérei Andreával és Szujó Zoltánnal, mert az eredeti tervekkel ellentétben a stúdió nem Rióban, hanem itthon üzemelt. Ide viszont tapasztalt műsorvezetők kellettek, mert hiába volt adásmenet, amikor tizenkét órán keresztül folyton az élet alakította a programot. Plusz elindultak a futball bajnokságok is, és kellett itthon is valaki, aki tud focit közvetíteni, mert a többiek kint voltak.

- Nem érintette rosszul, hogy itthon maradt?
- Mindennek van előnye és hátránya. Az olimpiáknak fantasztikus hangulata van, de nyugodtabb volt így a nyár a család szempontjából és az olimpiából is többet láttam, mint valaha. Amikor 1992-ben kint voltam Barcelonában, akkor 17 napig az ökölvívó csarnokban ültem.

- Még nincs „olimpiai aranya”. Vágyik arra, hogy közvetítsen egyszer egyet?
- Kevés esélyt látok rá, hogy lesz, mert én csapatsportokat közvetítek, de nincs hiányérzetem. Olyan lehetőségeket kaptam, amik felejthetetlennek. Közvetítethettem foci eb és vb döntőt és olyan döntőket is, ami pedig másnak hiányzik. Nem lehetek telhetetlen.

- Hogyan lehet kommentátorként megélni a mélységeket és a magasságokat? Hogy tud higgadt és nyugodt maradni, amikor Magyarország 8-1-re kikap a Holland válogatottól?
- Az egyik az, hogy az ember nem rúgja bele a homokot a halott oroszlán szemébe. A másik pedig, hogy a néző dolga az, hogy véleményt alkosson. Az én dolgom, hogy megmutassam, mi történik, ha kell, felhívjam a figyelmet dolgokra, vagy kérdéseket tegyek fel. A minősítés pedig a néző dolga. Nekem az a feladatom, hogy a tv néző jól szórakozzon, de csak akkor fogja tudni jó érezni magát, ha én azt meghagyom neki, ha elkezdenék minősíteni, akkor lehet, hogy sokan egyetértenének velem, de az is biztos, hogy sokan azt gondolnák, hogy ostobaságokat beszélek, mert az nem is úgy volt. Életem egyik legnagyobb dicsérete volt egyébként, amikor a 8-1-es vereség után összefutottam Érden Csábi Józseffel, a válogatott másodedzőjével, aki azt mondta, hogy korrekt közvetítés volt.

- Ennek ellentétje a nyári EB. Hogyan élte meg a helyszínen azt az eufóriát, amit a magyar csapat menetelése okozott?
- A futball más, mint a sport. A futball az futball. Az, hogy megvertük Ausztriát az első csoportmeccsen és megbénult a körút, az emberek a villamoson ugráltak és énekeltek, ezt ki érti? Ez mi? Ez a futball. Én közvetítettem már magyar sikert más sportágban, de azért sosem kezeltek máshogy a külföldi kollégák. Ha fociban nyer egy nemzet, az más. Jobb helyeken voltak például a kommentátor állásaink. Tudják, hogy ki az, aki csak szemlélője mások játékának és ki az, aki benne van a játékban.

- Mi motiválja a televíziózásban? Vannak álom munkái, amelyek még nem valósultak meg?
- Alapvetően a helyemen vagyok, de szívesen készítenék beszélgetős műsort vagy utazási magazint. De valószínűleg nem fogok, mert sok ilyen van már. A motiváció a kíváncsiság. Ehhez nagyon jó közeg a sport és a vetélkedő is, hiszen jól megmutatja mindkettő, hogy milyenek az emberek. Hogy viselkednek, hogy döntenek, hogy nyernek, hogy veszítenek. Biztos van feljebb, vagy van más is, de köszönöm, jól vagyok most.

- Jut pihenésre ideje az év végén?
- Egy nagyon rövidre igen, mert január első napjaiban már újra forgatjuk a Maradj Talpon!-t. Ilyenkor három napig egyfolytában dolgozunk, ami előtt körülbelül 800-850 kérdést át szoktam olvasni. Rengeteg dolognak utána nézek, van, hogy feljegyzést is készítek. Ahhoz, hogy január 3-án elkezdhessük a forgatást, nekem a két ünnep között már el kell kezdenem a felkészülést.

- Hol tölti a karácsonyt?
- Érden leszünk az otthonunkban, ahogy mindig. A karácsonyban az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan oldjuk meg azt, hogy mindenkinek a családtagjával valahogy találkozzunk. Ilyenkor van a gyerekeim egyik unokatestvérének a születésnapja is, azt is megünnepeljük, és valahogy mindig megoldódik, hogy együtt legyen a tágabb és a szűkebb család.

- Mi a karácsonyi menü? Ki főz?
- Hagyományosan korhelylevest eszünk, valamint mákos gubát forró mézzel leöntve. A feleségem zalai, ő hozta ezeket a hagyományokat a családba. A menüt is Ő készíti, én egyáltalán nem főzök, viszont a nagyobbik fiam nagyon szeret kísérletezni és főzni.

- Miben segít karácsonykor otthon?
- A vásárlásban például, de azt is gyorsan intézem, nem nézegetem a címkéket.

- Időben megveszi az ajándékokat?
- Ebben a dologban főleg a feleségemre támaszkodom, de mostanában többnyire élményt ajándékozunk egymásnak. Idén például télikertet fog hozni a Jézuska a családnak.

- Felnőttek a gyerekei, van még varázsa a karácsonynak?
- A karácsonynak mindig van varázsa. Gyerekkoromból hozom azt a kedves hagyományt, hogy nem csomagoljuk be az ajándékokat, csak betesszük a fa alá. Kisfiúként, amikor csilingelt a Jézuska, akkor bementünk a szobába, énekeltünk, édesanyám, vagy édesapám mondott néhány szót, s közben pedig izgatottan kutattuk a szemünkkel, hogy melyik ajándék kié lehet. A mai napig őrzöm a „fényképeket” az emlékeimben, ahogy szenteste teljes csodálattal állunk a testvéreimmel a fa körül. Szerencsére ezt a csodát a mai napig át tudom élni karácsonykor, s ugyanezt látom a gyerekeim szemében is.

Érdi Újság – Ba-Nyilas Hajni