Lámpák az Alsó utcában

Az elmúlt időszakban fejlesztették a közvilágítást az Alsó utcában. Összesen hat napelemes utcai lámpahelyet alakítottak ki, elsősorban a közintézmények elé kerültek a póznák. 

Hasonló tartalmaink:

Közvilágítás szempontjából az Alsó utca a város egyik legtöbb kritikával illetett területe. Noha az utcában eddig is voltak lámpák, azok fénye csak a házak előtti szakaszt világította meg, azonban az úttestre már nem sok jutott belőlük. A bírálatokat csak fokozta, hogy az utcában számos közintézmény is található, mint például két iskola, templom vagy éppen a szakorvosi rendelőintézet, ezért a kiemelkedő forgalom még indokoltabbá tette a mostani beruházást.

Antunovits Antal elmondta, új lámpák kerültek a Marianum és a Bolyai iskolák elé, a már említett szakorvosi rendelő hátsó bejáratához illetve a Jézus Szíve templom környékére is. A képviselő hozzátette, már most, a világítótestek felszerelése után néhány nappal is sok-sok pozitív visszajelzést kapott, ami talán annak is köszönhető, hogy az új lámpák megújuló energiával működnek.

A politikus elárulta, a száz százalékosan önkormányzati forrásból megvalósuló fejlesztés a következő hetekben is folytatódik, melynek során összesen 39 új fénypontot alakítanak ki városszerte.

 

Címkék