Tisztes helytállás a Rosztov ellen

Ugyan három góllal, 27–24-re kikapott a Rosztov-Don vendégeként az ÉRD női kézilabdacsapata az EHF-Kupa csoportkörének első fordulójában, de a vereség ellenére a teljesítmény bizakodásra ad okot a folytatást illetően.

Hasonló tartalmaink:

A Rosztov-Don a Bajnokok Ligájából való kiesést követően megvált dán edzőjétől, Jan Leslietől, helyére pedig a francia Frederic Bougeant érkezett, ám az új szakvezető vízumproblémák miatt nem ülhetett le csapata kispadjára, így helyét megbízott vezetőedzőként Tatjana Breznyak vette át, ahogy az ÉRD hét közben igazolt horvát kapusa, Zeljana Stojak sem utazott el Szabó Edináékkal hasonló adminisztratív okok miatt.

A találkozón a hazaiak 3–1-re elléptek, ám az ÉRD többször is egyenlített, az első negyed óra után viszont Andjela Bulatovics kétperces kiállítását követően rohanásba kezdett a Rosztov-Don, amely az emberelőnyt és az ÉRD kisebb hibáit kihasználva 9–2-es szériát produkálva meglépett (16–9), ám a szünetre csak öt maradt közte.

A második játékrész remekül indult, s Katarina Krpezs-Slezák, Szabó Laura és Mireya González góljaival az ÉRD háromra csökkentette hátrányát, majd egy hatperces érdi gólcsend után 23–15-re ismét meglépett az orosz klub. Ám még innen is volt visszaút, hiszen ezúttal az ÉRD hajtott végre egy 7–3-as etapot, és a végjátékra ismét nyílttá vált a meccs, de hiába zárt Janurik Kinga 18 védéssel és hiába lőtt tíz lövésből kilenc gólt Katarina Krpezs-Slezák az ÉRD háromgólos vereséget szenvedett.

„A háromgólos különbség a mérkőzés képe alapján egy elfogadható eredmény, lehetett volna ennél sokkal rosszabb, bár azért lehetett volna jobb is. Közelebb is kerülhettünk volna az ellenfélhez, de akkor általában belehibáztunk.” – kezdte a mérkőzést közvetítő SportTv-nek adott értékelését Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője. „A találkozó pozitívuma, hogy végig küzdöttek a lányok és egy pillanatra sem adták fel. Azt a kézilabdát, amit ősszel játszottunk még nem találtuk meg, de jó úton haladnak a lányok, hogy visszajöjjön az a dinamika a játékunkba, ami jellemző volt rájuk. A küzdés már megvan.”

EHF-Kupa, csoportkör, 1. forduló
ROSZTOV-DON–ÉRD 27–24 (16–11)
Rosztov-Don. Vezette:
Prastalo, Todorovics (bosnyákok)

Rosztov-Don: LUNDE – Manaharova 3, VJAHIRJEVA 4, Szeny 1, Petrova 1, Bobrovnyikova 3, DEMBELÉ 5.
Csere: Mehdijeva (kapus), Borscsenko 3 (3), Szlivinszkaja, CABRAL BARBOSA 4, Makejeva 2, A. Rodrigues.
Megbízott edző: Tatjana Breznyak

ÉRD: JANURIK – KRPEZS 9 (4), Signaté 1, A. Bulatovics, Kisfaludy 1, KLIVINYI 5, Araújo 2.
Csere: Gridnyeva (kapus), M. González 4, Fekete B., Gulyás, Szabó L. 1, Barján1, Havronyina.
Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3–1. 10. p.: 5–5. 15. p.: 7–7. 23. p.: 16–9. 34. p.: 17–14. 4. p.: 23–15. 50. p.: 25–21. 55. p.: 26–23.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek:
3/3, ill. 6/5

Az EHF-Kupa csoportkörének menetrendje
2. forduló: január 15., 16.00:
 ÉRD HC–SG BBM Bietigheim
3. forduló: január 21.,18.00: Byasen Trondheim–ÉRD HC
4. forduló: január 29., 15.30: ÉRD HC–Byasen Trondheim
5. forduló: február 5., 15.00:
 ÉRD HC-Rosztov-Don
6. forduló: február 12., 15.00:
 SG BBM Bietigheim–ÉRD HC

A csoportkörből a négy csoport első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe (március 4-5. és 11-12.), majd az elődöntőbe (április 8-9. és 15-16.). A döntőt is oda-visszavágós párharcban játsszák le a május 6-7-i és 13-14-i hétvégéjén.

 

Címkék