Boldog szülinapot érdi női kézilabda!

Január 18-án ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját az érdi női kézilabda, ugyanis 1977-ben ezen a napon indult el a szakosztály Kovács Károly irányításával!

Hasonló tartalmaink:

Az Érdligeti Általános Iskola (hatos iskola) udvarán kezdődött minden, amikor az intézmény leány olimpiai úttörő csapata, a Margaréta örs elballagott, ám a kézilabdázással nem akartak felhagyni, ezért visszamentek korábbi testnevelőtanárukhoz, Kovács Károlyhoz, hogy ők bizony szeretnének játszani. Ekkor jött az ötlet, hogy alapítsák meg a kézilabda-szakosztályt, amely az első évben az iskola udvarán található 19×38 méteres pályán játszotta hazai mérkőzéseit a budai-szentendrei járási bajnokságban, ahol a felnőttek ellen jutott fel a megyei bajnokságba. Ám ennek feltétele volt a 20×40 méteres pálya, ezért az akkori Tanáccsal és a szülőkkel közösen a játékosok kibővítették a játékteret, így a 14-15 éves kézilabdázók felnőttek ellen bizonyíthattak, s először hetedik, majd negyedik helyen végeztek. „Még akkor is, amikor vereséget szenvedtünk a lányok mosolyogtak, kacagtak. Kérdeztem, mi tetszik nekik ennyire, amikor kikaptunk, aztán gondoltam is magamban: nézz rájuk, a boldogság, a vidámság. Minden egyes mérkőzés az életük egy szép része volt.” – mesélte a kezdeteket Kovács Károly, a szakosztály alapítója, az Érdligeti Általános Iskola akkori testnevelője.

„Van hasonlóság a mostani és az akkori csapat között. Abban az időben a lányokkal egy csodálatos eredményt értünk el és egy fantasztikus összeszokott társaság, baráti közösség volt. Kapcsolódva a mai csapathoz, ugyanolyan fantasztikus. Ehhez kell egy közösségi vezetés a várostól kezdve, Tekauer Norberten, Szabó Edinán és Rácz Marianne-on keresztül a csapatig.” – vont párhuzamot az alapító, aki az ÉRD összes mérkőzésén ott van a lelátón. „A mi csapatunkban az volt a klassz, hogy a legszebb boldogság a kötelezettség nélküli munka. Persze ma már ezt nem lehet, de jó eredményt elérni nem csak követelményekkel lehet, hanem szeretettel, összetartozással. A maximális törekvés úgy volt jelen, hogy felmegyek a pályára és játszom, élvezem a játékot.”

„Valamit csinálni, alkalmazni, tenni szép dolog. De megalkotni, létrehozni csodálatos. Sikerült.” – ezt írta egy korábbi beszámolójában Kovács Károly, aki a csapat jelenlegi sikereit nem tudta szavakba önteni, csak röviden: „CSODÁLATOS! A mérkőzéseken a lelátón vagyok és majdnem úgy érzem, hogy a kispadon ülök, nem ennél a csapatnál, hanem a réginél. Köszönöm, ez tényleg csodálatos!”

Azt viszont az alapítás után Kovács Károlyék sem tudhatták, mit hoztak létre. Mert az szinte biztos, hogy a mostani csapat sehol nem lenne, ha akkor nincs egy agilis testnevelő és nincsenek azok a lelkes játékosok. „1977 elindította azt a folyamatot, ami az elmúlt tíz év munkája eredményeként odáig vezetett, hogy látható helyen tart az ÉRD, nem csak fizikálisan (tehát a tabellán), hanem a város közösségének formálójává vált. Örülünk neki, hogy méltó követői lehetünk az indításnak.” – mondta már Tekauer Norbert, aki 2006 végén, 2007 elején vette át a szakosztály igazgatását, azóta pedig sikert sikerre halmoz a klub, s egyre inkább a legszűkebb nemzetközi elitbe tartozik (2016 nyarán a klubranglistán 27. volt az ÉRD, azóta gyaníthatóan előrelépett a listán). A klub jelenlegi elnöke elmondta, hogy a negyven éves évforduló a mérkőzések mellett temérdek programot tartogat, amelyek átfogják az esztendőt. És ha megnézzük, hogy már csak az elmúlt tíz évben mit élt meg a klub, az sem semmi, hiszen a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolát lelátóval és anélkül is megjárta, játszott a Treff Sportcentrumban, most pedig az ÉRD Arénában gyűlnek össze a szurkolók meccsről meccsre, hogy győzelembe hajszolják a csapatot! Amely végén érmeket akasztanak a csapat tagjainak nyakába!

Végezetül mi is szeretnénk köszönetet mondani Kovács Károlynak és azoknak az elszánt kézilabdázóknak, akik nélkül talán nem is létezne a klub, illetve természetesen az elmúlt negyven évben a csapatban ténykedő tagoknak is, akik mind részesei a mostani sikereknek!

Zárásként pedig (teli torokból): HAAAJRÁÁ ÉRD!

Érdi Újság

Domonkos Bálint

Címkék