Átnevezik a Treffet

Nem lesz többé Treff Sportcentrum, vasárnap utoljára mehetnek a Treff Sportcentrumba, hiszen ekkor ünnepélyes keretek és az V. Nyitrai Tamás Emléktorna alkalmából a létesítmény felveszi az egyesületet alapító Nyitrai Tamás nevét.

Hasonló tartalmaink:

2007-ben nyitotta meg kapuit az akkor még csak egy nem stabil sátorból álló Treff Sportcentrum a Piroska utcában, amelyet néhány évvel később egy vihar el is vitt, majd ezt követően már egy merevfalú, de ugyancsak sátras létesítményben készültek a kézilabdázók, kosarasok, futsalosok.

Nyitrai Tamás néhány évvel ezelőtt hunyt el hosszan tartó betegség után, s azóta minden év februárjában megtartják a róla elnevezett emléktornát.

0216_treff_archiv4

Idén már ötödször rendezik az alapító nevével fémjelzett eseményt, ahol ezúttal február 19-én foci, kézilabda és kosárlabda is lesz a programban. A Treff forgalomtechnikai csapata játszik előbb reggel 9-től egy barátságos focimeccset, majd az ebéd után a Dunavarsány – Szigetszentmiklós női kézilabda-mérkőzéssel folytatódik a program.

15 órától a Treff 07 SE országos serdülő bajnokságban szereplő csapata és a Szigetszentmiklósi KSK egysége méri össze erejét.

17 órától pedig a Treff férfi kosárlabdázói játszanak a Nyitrai Tamás barátaiból összeálló csapattal. A névadó ünnepség, ahol a létesítmény felveszi Nyitrai Tamás nevét 18.50-től kezdődik, majd a program zárásaként az ÉRD junior kézilabdázói a Dunavarsányi TE felnőtt gárdája ellen zárják a napot.

Fotók: achív

Címkék