Honti tavaszának vége…

Ugyan még el sem kezdődött Honti Attila tavaszi szezonja, de máris véget ért…

Hasonló tartalmaink:

Honti Attila végigcsinálta a felkészülést az Érdi VSE felnőtt együttesével, lent volt Martfűn, az edzőtáborban, és az edzőmeccseken is kivétel nélkül pályára lépett, ám az eredetileg a Vác FC ellen tervezett meccsünk elmaradt, helyette pedig néhány napra rá Martonvásáron játszottunk, ahol egy rossz mozdulat következtében megsérült – írja az Érdi VSE hivatalos honlapja.

Az MR-vizsgálat kiderítette, hogy a játékos hátsó keresztszalagja elszakadt, míg az első szalag részlegesen sérült, s az előzetes tervek szerint műteni kell, így a huszonhárom éves játékos kihagyja a tavaszi idényt.

Címkék