A hónap végéig meghosszabbították a krízisidőszakot

Erről azon az értékelő megbeszélésen döntöttek, amelyen a Szociális Gondozó Központ vezetősége azokkal az egyházi közösségek képviselőivel találkozott, akik az elmúlt időszakban nagy segítséget nyújtottak munkájukhoz.

Hasonló tartalmaink:

Paróczai Zoltánné, a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ vezetője az elhatározásuk hátteréről elmondta, hogy bár egyre jobban tavaszodik, az utóbbi években is tapasztalható volt, hogy márciusban visszatértek a fagyok.

A téli krízisidőszak 2016. november 19-én egy nagyszabású akcióval indult: ötszáz mázsa fát vágtak fel és osztottak szét az egyházak, civil szervezetek, helyi cégek, városi intézmények önkénteseinek összefogásával.

Advent első vasárnapján elindultak a heti rendszeres ételosztások is, az egyházak közreműködésével, a Szociális Gondozó Központ munkatársainak segítségével. Azoknak, akik nem tudtak elmenni az Emma utcába, mert egészségi állapotuk nem engedte, vasárnaponként három autóval szállították házhoz a meleg ételt.

Paróczai Zoltánné kiemelte, hogy a jól összehangolt, körültekintő munkának és az összefogásnak köszönhető, hogy a téli időszakban Érden szerencsére nem történt tragédia.

 

Címkék