Oda a hibátlan hazai mérleg

Örülni kell az újonc ellen szerzett egy pontnak. 20–20-as döntetlent játszott az újonc Kisvárda MASTER GOOD SE-vel az ÉRD női kézilabdacsapata a K&H női kézilabda liga 16. fordulójában, az ÉRD Arénában.

Hasonló tartalmaink:

A DVSC-TVP elleni kupameccsen megsérülő Katarina Krpezs-Slezákot végül nem nevezte a meccsre Szabó Edina, aki ezúttal kihagyta Szvetlana Gridnyevát is, így Bernát Dorina és Takács Kitti is lehetőséget kapott, igaz előbbi végül nem lépett pályára.

Az első percekben felváltva potyogtak a gólok, ám Mireya González hiába egyenlített harmadszor is az ÉRD-nek, a szabolcsi csapat 6–3-ra meglépett, majd egy óriási vendég „rövidzárlatnak” köszönhetően az ÉRD hét perc alatt háromgólos előnyt kovácsolt (9–6), aztán amíg a vendégek továbbra sem tudtak betalálni Janurik Kingának, addig az érdieknél is egy kisebb hullámvölgy következett, s a szünetben négy volt közte (11–7).

A fordulás után tizenkét perc alatt az ÉRD kétszer, a Kisvárda ötször volt eredményes, így ismét nyílttá vált a meccs, sőt, a hajrá előtt Samira Rocha két góljával megfordította a meccset a vendég együttes, amely előnyét tartani tudta, az ÉRD nem tudott fordítani, s két és fél perccel a vége előtt úgy tűnt, hogy óriási bravúr születik, amikor 20–18-ra a vendégek vezettek, végül Mireya González és Klivinyi Kinga bevette a kisvárdai kaput, így az ÉRD pontot mentett az újonc elleni hazai mérkőzésén…

A találkozó 57. percében egy érdi támadásnál Gulyás Vanda térdére ráestek, majd Kiss Kálmán, az érdiek gyúrója ölében vitte le a fiatal beállót, aki sírt a fájdalomtól, s hordágyon vitték el.

„Érdekes meccs volt, hullámzó, de jó, kemény meccs volt.” – foglalta össze a találkozót röviden-tömören a hét találattal záró, így a mérkőzés legeredményesebb játékosává váló kisvárdai átlövő, Marija Gedroit.

„Nagyon hullámzóan játszottunk. Voltak jó periódusaink, de voltak olyanok is, amiket nem engedhettünk volna meg magunknak. Nagyon sok hibával játszottunk, ennek ellenére örülnünk kell az egy pontnak és tudtunk olyan periódusokban is küzdeni, amikor nagyon fontos volt, gondolok itt a végére.” – értékelt Takács Kitti.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 20–20 (11–7)
ÉRD Aréna, 1100 néző. Vezette:
Altmár, Horváth M.
ÉRD: JANURIK – GULYÁS 4, M. GONZÁLEZ 5 (1), A. Bulatovics, Kisfaludy, Klivinyi 2, Araújo. Csere: Stojak (kapus), Szabó L. 1 (1), Signaté 3, Fekete B. 3, Kiss N., Barján 2, Takács K. Edző: Szabó Edina

KISVÁRDA: DZSUKEVA – Orbán Adrienn, DMITROVICS 5, LISCSEVICS 1, Szabó V. 1, Tóth G. 2, Rocha 3. Csere: Umanec 1, Kucserova, Gedroit 7 (5), Yttereng, Héjjas, Mihovics. Edző: Dévényi János

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 13. p.: 3–6. 27. p.: 10–6. 36. p.: 13–9. 43. p.: 14–13. 48. p.: 15–16. 53. p.: 17–17. 58. p.: 18–20.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5

MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– A döntetlen igazságos. Mindkét csapatnak voltak jobb és gyengébb periódusai. Az Érd egy nagyon nagy küzdelemben tudott négygólos előnyt kiharcolni, amit aztán gyorsan, önmagát elbizonytalanítva elhagyott. Ezen a meccsen át tudta venni a Kisvárda a vezetést, ami kevés csapatnak sikerült itt. Azok a dolgok, amikre készülünk, amit minden játékos tud, és azok a hibák, amit ennek ellenére a játékosok elkövetnek az ad egy olyanfajta bizonytalanságot a játékban, ami szomorú és fárasztó. Önmagunkkal küzdünk, ahogy szoktunk. A végjáték alapján örülnünk kéne az egy pontnak, ettől függetlenül nem vagyok túl elégedett a csapat teljesítményével.

Dévényi János: – Mindent megtettünk, hogy megnehezítsük az Érd dolgát, feszesen védekeztünk és volt néhány egyéni teljesítmény is. Az első félidőben a kapu előtt határozatlanok voltunk, ezért tudott elhúzni az Érd. Jó kapusteljesítményünk és kimagasló védekezésünk volt, ennek köszönhető ez a bravúr. A hazai bajnokságban itt még ponttal nem hagyta el csapat a pályát. Nekünk viszont minden pontra szükségünk van, mert nem hiszem, hogy a közvetlen riválisaink közül valaki innen pontot szerezne.

Címkék