Ünnepséggel zárult az idei ételosztás

Vasárnap lezárult a Szociális Gondozó Központ és az egyházak közös, tizenöt héten át tartó ételosztása. Március 12-én ötszáz adag étellel és egy különleges koncerttel ünnepeltek.

Hasonló tartalmaink:

A helyi szociális szféra és az egyházak összefogása négy éve kezdődött: adventi vasárnapokon mintegy 150 adag ételt osztottak szét a rászorulók között. Azóta az egyre szélesebb körű összefogás eredményeképp az akció 15 hetesre nőtt, és idén már 250-400 adag étel készült hetente. Ennek csak a felét osztották szét, a többit házhoz szállították a Habilitációs Központ munkatársai, hiszen sok olyan egyedülálló ember él, akinek egészségi állapota nem engedi meg, hogy az Emma utcába jöjjön a meleg ebédért.

Ezek az alkalmak több szempontból is különlegesek voltak: az ennivalóért nem kellett sorba állni, hanem a segítők vitték az asztalokhoz; másrészt minden étkezés imával kezdődött – hogy a lélek is megkapja a maga táplálékát –, és melegruha-osztással végződött. A Szociális Gondozó Központ jelenlévő munkatársai pedig meghallgatták az érkezők gondját-baját, és tőlük telhetően segítették őket.

Nemcsak a november 27-étől március 12-éig tartó ételosztás volt különleges, hanem a lezárása is: az utolsó vasárnapon minden közreműködő egyház, szervezet, illetve a Szociális Gondozó Központ egységének képviselője eljött, együtt segédkeztek az ételek adagolásánál, felszolgálásánál. Asztalhoz vitte a tányérokat dr. Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő csakúgy, mint Récsei Krisztina, a gondozóközpont intézményvezetője.

Ezen a vasárnapon ötszáz adag székelykáposzta készült, hiszen asztalhoz ültek a segítők is, az ellátottakkal együtt. Jutott bőséggel repeta, no meg többféle sütemény is, a helyi vállalkozók jóvoltából. Az asztali áldást Szabó Mihály görögkatolikus parókus mondta, az ebéd mellé pedig egyórás koncertet adott Bolyki Balázs Soul & Gospel kórusa – a fellépést természetesen ingyen vállalták –, ami még a leggondterheltebb arcokat is felderítette. Sok ebédelőnek szökött könny a szemébe ugyanis arra a kérdésre: hogyan oldja meg ezután a vasárnapi menüt?

– Azzal, hogy az ételosztásnak vége, a mi munkánk még nem zárult le: azoknak az embereknek, akik a télen a látóterünkbe kerültek, továbbra is segítünk; kimegyünk a területre, és gondoskodunk az ügyfeleinkről – hangsúlyozta Récsei Krisztina intézményvezető, hozzátéve: ugyanakkor téli krízisidőszak lezárultával a gyerekek kerülnek majd a figyelmük középpontjába.

Ha a Szociális Gondozó Központ és az egyházak közös akciójának vége is, a nyári melegek beköszöntéig havonta egy alkalommal továbbra is lesz ételosztás, az adventisták szervezésében.

Címkék