Rendhagyó órák a Vörösmarty gimnáziumban

Rendhagyó órákkal ünnepelték az 1848-as forradalmat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban: a diákok történelmi előadásokon, bemutatókon, kirándulásokon, illetve egy filmbemutatón vehettek részt.

Hasonló tartalmaink:

Mint Benczéné Dizseri Márta igazgatóhelyettes az ÉrdTV-nek elmondta, az osztályok, évfolyamok különböző programok közül választhattak március 14-én. A legkisebbek kirándulni mentek, voltak olyan osztályok, amelyek egy kiállítással egybekötött diaporámás előadáson vettek részt, illetve helytörténeti előadást hallgattak meg.  A nap folyamán a Szent korona és koronázási kincseink nyomában című ismeretterjesztő filmet is megtekinthették a tanulók, amit maguk az alkotók hoztak el a diákoknak.

Címkék