Nyár végére készül el a Fürdő utca vízelvezetése

A nyár közepére-végére befejeződhetnek a vízelvezetési és útjavítási munkák az érdligeti Fürdő utcában. Addig számolni kell közlekedési nehézségekkel a területen. Két ütemben valósul meg a fejlesztés: május végéig tervezik elvégezni a meder kitakarítását, amit speciális betonelemekkel bélelnek ki és le is fedik.

Hasonló tartalmaink:

Az ároképítés után pedig az aszfaltozás kerül sorra – nyilatkozta Kopor Tihamér, a városrész képviselője. A képviselő elmondta még, hogy a kocsibeállókat is rendbe teszik. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében emlékeztetett, hogy a kb. 1 km-es Fürdő utca fejlesztése az Érd egészét átfogó felszíni vízelvezetési program része.

Tájékoztatása szerint július végéig megépítik az árok felett a gyalogos járdát, amelyet kiemelt szegély választ majd el az úttesttől. A meder fölött kb. 50 méterenként, 21 tisztító aknát építenek ki, amelyeken keresztül a felgyülemlő hordalékot lehet eltávolítani; de esővízelnyelő szerepet is betöltenek majd.

Would you like to replay the video?
Címkék