Visszafordultak

Klein Dávid és Suhajda Szilárd már több mint egy hete a Mount Everest 5344 méteres alaptáborában van, sőt, már el is indultak az első akklimatizációs körre, amely után viszont vissza kellett fordulniuk.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi Klein Dávid és mászótársa, Suhajda Szilárd túljutottak az egyik legveszélyesebb akadályon, a Khumbu-jégesésen, amely egy kb. 700 méter szintkülönbségű függőgleccser jégtornyokból és jégtömbökből álló labirintus-szerű világ. Ezen keresztül vezetett az út a 6000 méteren található egyes táborban.

„Elindulunk. Ahogy kiérünk a dombocska takarásából, ami eddig „védelmezett” minket, maga az Armageddon fogad minket: a szél orkán erősségű, stabilan 80 km/óra feletti, időnként 100 km/h feletti lökésekkel. Látjuk (amikor látni valamit), amint a Déli-nyereg irányából átfolyik a jégkristályokkal vemhes fehér pokol. Belefeszülünk. Pár lépést megteszünk előre, majd hátat fordítunk az őrjöngő viharnak. Néha olyan erővel taszít meg minket az szél, hogy térdre, négykézlábra kell ereszkednünk, hágóvasunkat stabilan a fagyott felszínbe mélyesztve, hogy a hegyen maradjunk. Feltűnik – mint egy kísértő szellem – Ueli Steck, a „Svájci Gép”. Ő is a kettesbe tartana. Üvöltve köszöntjük egymást, majd együtt vonszoljuk magunkat tovább. Később Ueli bölcsen meggondolja magát. Valamivel később mi is. Épp időben. Vagy negyedórát lóbálom fagyott kezeimet, hogy az élettelen hurkákba visszatérjen az élet. Közben gátlástalanul kiabálok a fájdalomtól.” – írta április 16-ai naplójában Dávid az első akklimatizációs körről, ám a visszafordulás után április 19-én ismét elindultak, s kicsivel több mint kilenc óra alatt sikeresen elérték a kettes tábort, sátruk kb. 6490 méter magasan áll, ahol az éjszakájukat töltik.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd közösségi oldalaikon folyamatosan közzéteszik naplóbejegyzéseiket, illetve a Magyar Everest Expedíció 2017 kulisszatitkait (lásd itt és itt).

A két hegymászó május második felében próbálja meg elérni a 8848/8850 méter magas Mount Everest csúcsát oxigénpalack nélkül.

(Fotó: Klein Dávid, Facebook)

Címkék