Gidófalvy kilépett a Lord zenekarból

Gidófalvy Attila, a Lord billentyűse – akit az ÉRD FM 101.3 hallgatói rádiós rockműsorából is ismerhetnek – egy közösségi oldalon tudatta:  péntektől már nem a Lord zenekar tagja. Mint írja, döntését hosszadalmas mérlegelés után, fájó szívvel hozta meg.

Hasonló tartalmaink:

“Magyarország egyik legcsodálatosabb Rajongótáborához, a LORD KÖZÖNSÉGÉHEZ!!

Ebben a rövid közleményben szeretném tudatni VELETEK, mert nagyon fontos számomra, hogy tőlem halljátok, 30 év után, 2017. április 21-től nem vagyok a LORD zenekar tagja.

Döntésemet hosszadalmas mérlegelés után (hiszen volt időm most bőven) fájó szívvel hoztam meg, amiben nem játszik szerepet a betegségem, mert továbbra is zenélek és annak, aki szereti azt, amit nyújtani tudok a színpadon, megtalál.

A részletek, úgy gondolom kizárólag rám és a zenekarra tartoznak, és nem kívánom nyilvánosságra hozni. MINDENKINEK köszönöm azt a sok-sok szeretetet, amit 30 éven keresztül kaptam TŐLETEK! Köszönöm, hogy a kórházi megpróbáltatások alatt is, lélekben mindvégig mellettem voltatok!

További sok sikert kívánok a LORD zenekarnak!

Ui.: Ki tisztel, megköszönöm, ki nem tisztel, azt elkerülöm, de én nem haragszom senkire…… és csak a szépre emlékezem!!!!! És továbbra is, csak azért is VIDÁMSÁG ÉS ROCK AND ROLL és ÖRÖKKÉ SZÓLJON A ROCK!!!!!!!”

További őszinte szeretettel gondolok Rátok! Gödi Gidó”

Címkék