Várostakarítás májusban

Várostakarító akciót szervez Érd május hatodikán, hogy a helyi szervezetek, önkéntesek segítségével megtisztulhasson a város a szétdobált hulladéktól. A hasonló akciókban rendre részt vevő szervezetek már csatlakoztak, de a szervezők várják további önkéntesek jelentkezését is.

Hasonló tartalmaink:

Az előző esztendőkben a Teszedd! akció égisze alatt futott a várostakarítás. Idén az országos program csak szeptemberben kerül megrendezésre, ám a városvezetés úgy döntött, a tavaszi várostakarítás nem maradhat el.

Az akciót idén is Macsotay Tibor, a polgárőrség elnöke koordinálja, aki lapunknak elmondta: Fülöp Sándornéval, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnökével a napokban feltérképezték a városi illegális hulladéklerakó helyeket, és azt tapasztalták, hogy egyes városrészek kevésbé szemetesek, mint az előző években – ez a korábbi takarítási akcióknak és a megelőző intézkedéseknek köszönhető. Ilyenek Felső-Parkváros egyes részei, valamint a Visegrádi utca végi, illetve a Tárnoki út végén lévő kiserdő, hiszen ezeket az előző években megtisztították és lezárták. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol rengeteg az illegálisan lerakott hulladék: jó példa erre a Százhalombatta határában, a 6-os út Csenterics Sándor utcai leágazásánál fekvő rész. A szemét zöme a közútkezelőhöz tartozó területen fekszik, de mint Macsotay Tibor elmondta, a hivatal keresi a megoldást, hogy ez a szakasz is megtisztulhasson.

A várostakarító akciót hat főbb helyszínre tervezik, ide várnak önkénteseket: ezek az Ötvös és Szövő utcák találkozása (szervező: Martin Norbert), Visegrádi–Zólyom utca (Fülöp Sándorné), a piac mögötti rész (Rafael Attila), Csősz utca–Sugár utca (Görgényi György), a Dunapart (Pluhár István) és a Tárnoki úti temető melletti terület (Bada Zoltán).

– Természetesen egyéni akciókat is támogatunk. Kérem azokat, akik más helyszíneken szeretnének takarítani, nálam jelentkezzenek, így tudunk számukra zsákokat, kesztyűket, szendvicseket, üdítőt biztosítani – hangsúlyozta Macsotay Tibor, aki kérdésünkre elmondta: április közepéig zömmel azok a szervezetek jelezték részvételüket, amelyek a korábbi években is aktívan kivették a részüket a várostakarításból.

– Biztos vagyok benne, hogy sok egyéni jelentkező is lesz – tette hozzá Macsotay Tibor, akitől megtudtuk azt is: a városi akciótól függetlenül is dolgoznak a szeméthegyek felszámolásán. Ilyen például a Csősz utca, ahol a kápolna felé vezető részt több szervezet, illetve önkéntes összefogásával már kitakarították. Sikerült más településeket is megnyerni: mint Macsotay Tibor elmondta, Biatorbágy önkormányzata a Felső-Parkvárosnál fekvő, hozzá tartozó területet megtisztította, és lezárják az Ötvös utcánál az erdőbe vezető utat is. Törökbálint is kitakarította a Tetőfedő utca mellett fekvő részeket.

Természetesen azt is el kell érni, hogy a kitakarított részeken ne termelődjön újra a hulladék, ezért több részt le kívánnak zárni Érden az autóforgalom elől. Ilyen a Külső-Római útnál (ebfuttatónál) lévő terület, amire csak a gazdák hajthatnak majd be. A piac mögötti részt szintén lezárják majd, persze csak azután, hogy megtisztították, hiszen – mint Macsotay Tibor hangsúlyozta – ez az egyetlen módszer arra, hogy senki ne hordja ide autóval a szemetét.
– Aki szeretne részt venni várostakarító akciónkban, szeretettel várjuk – zárta szavait.

Aki egyénileg kíván részt venni a várostakarító akcióban, keresse Macsotay Tibort a 06-30-2000-890-es telefonszámon. Csatlakozni lehet a kialakított hat csoporthoz is. A várostakarító akció május 6-án reggel 9 órától 13 óráig tart majd.

(Érdi Újság)

 

Címkék