Környezettudatosság a zámori iskolában

Környezettudatossági projekthetet tartanak a pusztazámori általános iskolában. Már tízedik éve minden évben bekapcsolódik ebbe a programba az intézmény, bár korábban másként nevezték. Mindennap más-más témát járnak körül, hétfőn például a Föld napjához kapcsolódtak a feladatok, kedden pedig a víz van a fókuszban. 

Hasonló tartalmaink:


Minden tanóra témáját a környezettudatossági héthez igazítják a pusztazámori iskolában, legyen az matematika, vagy magyar. Testnevelésórán például az állatok mozgásának utánzása az egyik faladat, mint a róka- és a pókjárás vagy a békaugrás. De az órákon ismeretterjesztő filmeket is néznek – tette hozzá Garainé Kiss Gabriella.

Jól érzékelhető a környezettudatosságra nevelés a pusztazámori iskola diákjai körében. Az tagintézmény vezetője elmondta, hogy a gyerekek odafigyelnek a környezetükre, nem hagyják szó nélkül például a szemetelést.

A környezettudatossági hét játékos vetélkedővel ér véget, jutalmakat, oklevelet is kiosztanak. Emellett a héten a gyerekek által készített plakátokból kiállítást rendeznek a pusztazámori iskolában, a betérők május 10-ig, a Madarak és fák napjáig nézhetik meg a rajzversenyeken született képeket.

Címkék