Kemi és Hamu az iskolában

Május 22-én tartották az Érdligeti iskolában az Állatok bevonása az oktatási programba című nemzetközi projekt hazai záró rendezvényét. A tankerület pedagógusai nemcsak a projekttel ismerkedhettek meg a hétfői szakmai napon, hanem interaktív feladatokat is megoldhattak, nyuszi és tengerimalac bevonásával.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdligeti iskolában negyedik éve tartanak állattal asszisztált órákat: Kemi kutya – róla sok helyen olvashattunk már – és Hamu nyuszi  részt vesz a különféle foglalkozásokon. Hamut ugyan csak simogatni, szeretgetni tudják a gyerekek, Kemi viszont ugrik, mászik, bújik, mikor mi a feladat, lehet őt jutalmazni, dögönyözni is.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint Marcali-Kiss Rita tanítónő, Kemi gazdája, hangsúlyozta: a gyerekek gyorsabban fejlődnek úgy, hogy a kutya is aktívan részt vesz az órákon.  Badics Gyöngyi fejlesztőpedagógus pedig azt emelte ki: a nyuszi simogatása, szeretgetése nyugtatóan hat a stresszes, és felszabadítóan a visszahúzódó gyerekekre.

Az érdi pedagógusok egy nemzetközi Erasmus+ projekt keretén belül – egyetlen magyar partnerintézményként – számos külföldi iskolával osztották már meg tapasztalatikat, és sok újdonságot sajátítottak el a projekt szakmai hátterét biztosító ír intézménynél: megtapasztalhatták, hogy tehén, kecske, kakas is bevonható a fejlesztőmunkába – tudtuk meg Staub Tündétől, a program koordinátorától.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az Erasmus+ program ugyan itt, Érden, már most lezárult, nyáron pedig a nemzetközi projekt is véget ér, az állatok részvételével zajló oktatómunka továbbra is folytatódik az Érdligeti iskolában.

 

Címkék