Óvodából az iskolába: iskolakóstolgatókkal a zökkenőmentes váltásért

Múlt hét csütörtökön becsengettek az Érdligeti Általános Iskola Diósdi úti épületében, amiben még nem is lenne semmi különleges, ha ezúttal nem óvodásoknak szólt volna a csengő hangja. Merthogy most nekik szólt a csengő: az iskolakóstolgató kezdetét és végét jelezték az azon részt vevő hatvankilenc nagycsoportos óvodásnak.

Hasonló tartalmaink:

Idén először tartottak iskolakóstolgató foglalkozást az Érdligetiben, ahogy azt a fő szervező Kapinya Mária tanító elmagyarázta, szeretnék időben megbarátkoztatni az iskolával a kicsiket még azelőtt, hogy a környezetük elkezdené ijesztgetni őket az iskolába való járás gondolatával. – Az a célja ezeknek a foglalkozásoknak, hogy eljöjjenek hozzánk, és felismerjék, nem kell félni az iskolától. Közelebb hozzuk az iskolát hozzájuk, hogy a saját magukénak érezzék azt. – Az iskolakóstolgatókon megismertetjük velük a helyet, a körülményeket, ahol majd a tanévet fogják tölteni, illetve a tanítókat, akik majd szintén sokat segítenek nekik, hogy ne legyen olyan nehéz elköszönni az óvodától – tette hozzá Vargáné Balogh Erika igazgatónő is.

A gyerekeknek nem maradt ideje a sok játék között arra hogy rettegjenek az iskolától (20)

Az első foglalkozás összefoglaló témája az ősz volt. A gyermekek öt csoportba osztva járták körbe a tantermeket, mindegyikben más-más játékos feladat és segítőkész, mosolygós tanító nénik fogadták őket. Az egyik teremben gondoskodniuk kellett róla, hogy jusson dió és mogyoró a mókusoknak és a süniknek is egyenlő arányban, egy másikban őszi ruhába kellett felöltöztetni a babákat, egy harmadikban ki kellett válogatni a gyümölcsök közül az őszieket, végül őszi falevelekkel lehetett feldíszíteni egy kis fát. A gyerekek többsége teljesen belefeledkezett a játékba, és sem ideje, sem energiája nem maradt megrettenni az új helytől, emberektől és helyzettől. No meg az is lehet, hogy rájöttek: nincs mitől félni, mert a pedagógusok is és a szülők is mindent megtesznek, hogy az óvodából iskolába való átmenet zökkenőmentes legyen. Ahogy azt Kapinya Mária elmondta, az első évben például a játékos tanításé a főszerep. A pedagógusnak különben éppen most elsősök a tanítványai, és közülük rengetegen jártak tavaly ezekre a foglalkozásokra, ősszel pedig teljes magabiztossággal és jókedvűen mozogtak az épületben azzal, hogy ezt a tantermet is, azt a tanító nénit is ismerik.

A gyerekeknek nem maradt ideje a sok játék között arra hogy rettegjenek az iskolától (23)

Pikáli-Muhr Katalin a kislányát hozta el iskolát kóstolgatni, akinek nagyon tetszettek a programok, bár az elején kicsit biztatni kellett. – Nagyon nagy váltás az óvoda után az iskola, és nincs átmenet arra, hogy felkészüljenek rá a gyerekek, hiszen egy óvodai légkör teljesen más. Éppen ezért hasznosak és hiánypótlóak ezek az alkalmak – mondja arról, hogy miért tartja fontosnak az iskolakóstolgatókat. – A szülők is jobban betekinthetnek az iskola életébe, és ezáltal könnyebben tudnak majd választani, a gyerekben pedig oldani lehet talán kicsit a félelmet az iskolakezdéstől – teszi hozzá. Katalin azt is elárulta nekünk, elsősorban a leendő tanító személyisége, aztán az iskola által képviselt értékrend, illetve annak gyerekközpontúsága alapján fog majd csemetéje számára iskolát választani.

Kapinya Mária azt mondja, amikor arról kérdezem, jobban félnek-e a gyerekek vagy mi, szülők az iskolakezdéstől, mint régebben, hogy a gyermekek több mindentől szoronganak mostanában, hiszen rengeteg inger éri őket, de ezekhez még nem tudnak alkalmazkodni. – A világ elszaladt tudásban, ismeretanyagban, de a gyerekek és a felnőttek biológiája sem változott. Az a kisgyerek, akit nem készítenek fel időben valamire, az szorongani fog, és a szülőknek ma már sajnos sokkal kevesebb ideje van a gyermekükre, emellett sokan azt hiszik, hogy ha a gyerek már látta ezt-azt a tévében, az már elég neki. Pedig nem elég. Kell az, hogy az őt körülvevő felnőttek, a szülei magyarázzák el számára a világ működését.

A gyerekeknek nem maradt ideje a sok játék között arra hogy rettegjenek az iskolától (5)

A szakemberek véleménye is az az iskolakezdéssel kapcsolatban, hogy nekünk, szülőknek kell bátorítani a gyermeket, mert kell, hogy tudja: bármi történik, mi mindig mellette leszünk. Elsődlegesen mi, szülők vagyunk azok, akik felkészítheti őket az iskolára, de nem három hónap alatt, hanem évek folyamatán. A személyiségünkkel tudunk hatni a gyermekre, ugyanúgy, ahogy a pedagógusok  is. Segíthet, ha pozitív történeteket mesélünk a mi gyermekkorunkból, a mi iskolánkról, vagy elmegyünk együtt iskolatáskát venni; és akkor sincs baj, ha érzi a gyerek: bizony, mi is izgulunk, hiszen ez mérföldkő az ő életében és a mi életünkben is, mégis, együtt megcsináljuk.

Az Érdligeti Általános Iskolában még három alkalommal fognak iskolakóstolgató foglalkozásokat tartani, amelyek közül december 6-án a téli ünnepkör, március 7-én az érzékszervek, április 4-én pedig a testmozgás kerül az előtérbe. Mivel januárban el szokott dőlni, kik lesznek a következő évi első osztályosok tanítói, ezért az utolsó két alkalmon már célirányosan ők fognak a gyerekekkel foglalkozni.

(Érdi Újság)

Címkék