Versengtek a rajzolás szerelmesei

Százhatvannégy tanuló vett részt idén az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületében megrendezett tankerületi rajzversenyen. A 3-8. osztályos diákoknak évfolyamonként más-más feladatot kellett telesíteniük a rendelkezésükre álló másfél óra alatt, majd a neves pedagógusokból és Kéri Mihály képzőművészből, az Érdi Galéria vezetőjéből álló zsűri értékelte az alkotásokat.

Hasonló tartalmaink:

Ahogy azt Szabó Ildikó rajz és vizuáliskultúra- tanár kérdésünkre elmondta, az iskola által már hosszú évek óta megrendezett verseny célja, hogy újra átélhessék a közös alkotás örömét a tankerület diákjai, akik nagy örömmel és egyre nagyobb létszámban szoktak jelentkezni a versenyre. “A kicsiknek egy-egy verset vagy mesét kell illusztrálniuk, mert őket még a fantáziavilág érdekli, nem a látvány, a 7-8. osztályosoknak viszont már csendéletet kell alkotniuk, illetve idén új elemként jött be a plakáttervezés is választható feladatként”, magyarázta Szabó Ildikó.

“Tudom ám, hogy kik vagytok ti, még azokról is tudom, akikkel korábban soha nem találkoztunk. Tudom, hogy ti vagytok azok, akik odafirkáltok a matekfüzet sarkára, és nem bírjátok elviselni, ha üres a lap, és megdobogtatja szíveteket, ha azt mondom: gyurmaradír, vagy pasztellkréta. Egy közös bennetek, hogy mindannyian különlegesek vagytok abban, hogy imádtok rajzolni, és ha már ennyire szerettek rajzolni, akkor arra gondoltam, rajzoljunk itt, együtt, nagy örömmel. A legfontosabb nem a megmérettetés, hanem, hogy élvezzétek a munkát, a feladatot és az alkotás öröme járja át a kis szíveteket. Ügyesek legyetek, ne izguljatok, azt mondanám, hogy a versenydrukk 20% legyen, és 80% az öröm”, biztatta a rajz-vizuális kultúra tanár a versenyzőket a megnyitón.

A versenyhez Vargáné Balogh Erika is sok sikert kívánt a diákoknak, akik évfolyamonként külön-külön termekbe vonultak, hogy megkapják feladataikat, és elkezdődhessen a munka. A rendelkezésükre álló 90 perc után pedig kihelyezték az elkészült alkotásokat az 1. emelet paravánjaira, ahol Kéri Mihály, festőművész, az Érdi Galéria vezetője, Pázmány Ágnes, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola vizuális tanszékének tanára, Nagy Éva, az Érdligeti Általános Iskola igazgatóhelyettese, Farkasné Tempfli Márta, tanító, vizuáliskultúra-tanár vizslatta árgus szemmel és értékelte a grafikákat és festményeket – anélkül, hogy tudták volna, kinek, melyik iskola tanulójának a művét látják éppen, hiszen arra figyeltek a verseny szervezői, hogy ezek az adatok a papír másik oldalán legyenek feltüntetve.

erdligeti rajzverseny7_181114

Kéri Mihály, aki elmondása szerint nem sokszor szokott zsűriszerepet vállalni diákversenyeken, de az Érdligetiben megrendezett megmérettetésekre évről-évre szívesen megy, azt vallja, hogy az elkészült alkotásokon nemcsak a gyerekek tehetsége, de a művészeti nevelés minősége is tetten érhető. Már csak azért is, mert a tankerülethez jó néhány település és iskola tartozik, tehát a művészeti nevelés nagyon széles spektrumát képviselik. Az értékelésről és a döntéshozatalról a verseny ítésze azt mondta,  hogy igazi parázs viták szoktak köztük folyni, és idén is igencsak különféle vélemények alakultak ki a zsűri tagjai között, ezért tartott viszonylag sokáig a döntéshozatal. Kéri Mihály úgy értékelte, hogy a kicsiknél viszonylag egységesebb volt a mezőny, a nagyoknál ez már hullámzóbbnak tetszett, ugyanakkor a 8.-osok között volt négy-öt olyan mű, amelyek alkotóit a festőművész arra biztatná, mindenképp maradjanak ezen a pályán.

droppa izabella_erdligeti rajzverseny_181114

Droppa Izabella, az Érdligeti Általános Iskola 3/d osztályos tanulója nyert 1. díjat a korosztályában, akiknek Sebők Éva Az alma meg a kerti manó című meséjét kellett illusztrálniuk. Izabella ismeri és szereti a mesét, már többször hallotta, de azt mondja, így is nehéz volt a számára a feladat. Olajpasztellt használt – életében először, amit édesanyja vett neki nemsokkal korábban. A rajzversenyeken már rutinosan mozog, többen is részt vett, és azokon eddig is szép eredményeket ért el, mondja. Majd amikor – fiatalságára való tekintettel -  bátortalanul felteszem a kérdést, hogy gondolja, a rajzolással, festéssel fog-e foglalkozni felnőttként is, gondolkodás nélkül, nagyon határozott igennel felel.

erdligeti rajzverseny8_181114

A nyertesek teljes listája:

Tankerületi Rajzverseny Díjazottak, 2018/2019

3. évfolyam Név Iskola
I.hely Droppa Izabella Érdligeti Általános Iskola
II. hely Reményi-Kovács Dávid Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportisk. Á. I.
III. hely Gransperger Emili Marianum Német Nemzetiségi Ny. Á. I. G.
különdíj Nielsen Damlund Izabella Andreetti Károly Ált. Isk. és Művészeti Isk.

 

4. évfolyam Név Iskola
I.hely Jagodics Johanna Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk., Érd
II. hely Dénes Emília Marianum Német Nemzetiségi Ny. Á. I. G.
III. hely Vörös Hanna Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportisk. Á. I.
különdíj Szécsi Bendegúz Érdligeti Általános Iskola
különdíj Hauck Vencel Diósdi Eötvös József Német N .Á. I.

 

5. évfolyam Név Iskola
I.hely Polóny Tünde Lili Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportisk. Á. I.
II. hely Szabados Dorina Érdligeti Általános Iskola
III. hely Laczy Zsófia Érdligeti Általános Iskola
különdíj Keresztes Ivett Andreetti Károly Ált. Isk. és Művészeti Isk.

 

6. évfolyam Név Iskola
I.hely Szabadics Lilla Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportisk. Á. I.
II. hely Donát Boglárka Andreetti Károly Ált. Isk. és Művészeti Isk.
III. hely Czeilinger Bíbor Tünde Százhalombattai Arany János  Á.I. G.
különdíj Kovács Kinga Marianum Német Nemzetiségi Ny. Á. I. G.

 

7. évfolyam Név Iskola
I.hely Melis Fanni Regina Andreetti Károly Ált. Isk. és Művészeti Isk.
II. hely Fodor Adria Százhalombattai Alapfokú Művészeti Isk.
III. hely Kádár Anna Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportisk. Á. I.
különdíj Csutár Virág Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola

 

8. évfolyam Név Iskola
I.hely Papadopuulou Dimitria Tímia Százhalombattai Egyes Számú Ált. Isk.
II. hely Krepsz Anna Százhalombattai Arany János  Á.I. G.
III. hely Gerendás Roland Érdligeti Általános Iskola
különdíj Wéber Réka Érdligeti Általános Iskola
különdíj, plakát Bársony Nelli Érdligeti Általános Iskola

 

Címkék