Színes is, szagos is, hangos is, mi az?

Természetesen a kémia show, amire a természettudományos hét lezárásaként került sor az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületében – Hajdu Hajnal kémia-fizika szakos pedagógus vezénylésével és már végzett, de kísérletezgetni vissza-visszajáró “öregdiákok” asszisztálásával.

Hasonló tartalmaink:

Már hatodik éve rendezték meg az Érdligeti Általános Iskola felső tagozatosainak, valamint a 4. osztályos tanulóknak a természettudományos hetet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kicsit nehezebben érthető kémiát, fizikát és biológiát is közelebb hozzák és megszerettessék a diákokkal. A hét során kísérleteket, laborgyakorlatokat, mikroszkópos vizsgálatokat végezhettek a diákok, emellett előadásokkal, filmvetítésekkel próbálták pedagógusaik felhívni a természettudományok szépségére a diákok figyelmét.

Az akció pedig minden szempontból nagy sikernek örvend, hiszen, ahogy arról Hajdu Hajnal tanárnő beszámolt, a diákok egyre ügyesebben és sikeresebben szerepelnek a versenyeken. Több olyan diákkal is találkoztunk, akik bár már elballagtak az iskolából, de időről-időre visszajárnak régi kémia tanárnőjükhöz, hogy kedvükre kísérletezgessenek. A most 10. osztályos Levente és Márton is ilyen visszatérő diákok. A kémia show-n ezúttal fontos szerepük van: aktívan részt vesznek a kísérletek bemutatásában. Azt mondják, annak idején a tanárnő személyisége és oktatási módszerei miatt szerették meg a tantárgyat olyannyira, hogy kémia szakkörösek is lettek.

kemia show_erdligeti2_181130

Hajdu Hajnal szerint sok türelemmel és sok-sok érdekes kísérlettel lehet megszerettetni a kémiát a diákokkal. Ahhoz viszont, hogy megértsék a kísérleteket, tanulni kell, ehhez pedig sok szorgalomra, energiára, kellő alázatra és szeretetre van szükség. De ha valaki nem olyan pályán megy tovább, amiben szüksége lenne a tantárgyra, egy jól bemutatott és elmagyarázott kísérlet akkor is megmaradhat az emlékezetében, vallja a pedagógus.

kemia show_erdligeti3_181130

A Túr utcai épület 2. emeletén összegyűlt diákokat kétségtelenül levette a lábáról a sok színes és hangos kísérlet, és a kémia show valóban a természettudományos hét megkoronázása is lett, annak lezárásával együtt. Aki részt vett rajta, az láthatta, a kémia nemcsak mindenféle ismeretlen kémiai elem és azok periódusos rendszerének száraz tudománya, de tud igazán élő, izgalmas és szerethető is lenni – ha van hozzá pedagógus, aki ezt megmutatja a diákoknak.

Címkék