Jövőre megépül a Szent István híd

Lakossági tájékoztatót tartott a Szent István utcai közúti felüljáróval kapcsolatban a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező A-Híd Zrt. hétfőn este a Polgárok Házában. Az 1,3 milliárd forint összegű projekt március elején kezdődött, és várhatóan 2018. szeptember végéig tart majd.

Hasonló tartalmaink:

Szinte teljesen megtelt a házasságkötő terem azokkal az érdeklődőkkel, akiket valamilyen módon érint a beruházás, ezért az este folyamán több alkalommal érzelemből szólaltak fel a lakók, s tették fel kérdéseiket a kivitelezőknek. A projektet az A-Híd Zrt. részéről Feczkó Róbert mérnök mutatta be, aki elmondta, hogy a beruházás két hosszabb szakaszból áll, s a területen jelenleg azért nem látni munkagépeket, mert előbb egy féléves tervezési szakasz van, amelynek során a tendertervekből kiviteli tervek készülnek. A régi érdiek jól emlékeznek, hogy a Szent István hidat már a nyolcvanas évek óta tervezi a város, hiszen elvitathatatlan kérdés, hogy szükség van további keresztirányú forgalomelvezetésre a település északi és déli oldala között. A kivitelező cég képviselője ezért elmondta, hogy van egy tendertervük az előregyártott vasbetonhíd szerkezetekről és egy bővített műszaki tartalommal rendelkező útfelújítási terv még 2009-ből. Ezekből a dokumentumokból gyúrják össze a végleges kivitelezési dokumentációt, figyelembe véve, hogy vannak csatlakozó projektek, mint például a Kelenföld – Százhalombatta vasúti vonal építése, ahol a vágányzárakkal kell összehangolni a közös munkát, de a biztosítóberendezések felújítása is most zajlik. Ezt a munkát a Siemens végzi.

híd

Feczkó Róbert elmondta, hogy egy-egy, acéldarabokból összerakott híd épül a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal és a Budapest-Székesfehérvár vágánya felett, felújítják a Szent István utat a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út között és új útszakasz létesül a Rákóczi Ferenc utca és a Hivatalnok utca között a Szent István út meghosszabbításaként, az Elöljáró utcába bekötve.

A mérnök a nyomvonalat bemutatva elmondta, hogy a Gárdonyi Uszodával szemközt lévő benzinkúttól kezdik a felújítást, kétszer három méter széles lesz a sáv. A Felvigyázó utcánál kiszélesítik majd az utcát, mindkét irányból fel és le lehet majd hajtani róla. A vasutak fölé megépülnek a hidak és a Hivatalnok utca 82-nél korábban kisajátított telken hozzák át a nyomvonalat az Elöljáró utcába, ami kivezeti a forgalmat a Velencei útra. Lesznek szintbeli kerékpársávok is felfestve, és a meglévő növényzetet is megpróbálják megóvni – hangsúlyozta a szakember. A hidakon és a kisajátított telkeken egyoldali járda lesz. A kivitelező kérte a lakosság türelmét és szíves megértését.

Az Európai Unió és a magyar állam által finanszírozott beruházás két végpontját a Kossuth Lajos utca – Szent István út csomópontot, valamint az Elöljáró utca – Velencei út csatlakozást Érd Megyei Jogú Város csináltatja meg a Modern Városok Program keretében a projekttel párhuzamosan.

Az egybegyűltek többnyire arra voltak kíváncsiak, hogyha a jelenlegi lakóutakból gyűjtőutak lesznek, akkor hogyan állnak ki a telkeikről, hogyan állnak meg maguk előtt, lesz-e környezeti hatástanulmány, lesz-e kártalanítás.

 

 

Címkék