Jelentős változások a budaörsi röplabdázóknál

Nyolc új játékos érkezését jelentette be közösségi oldalán a Budaörsi DSE NB I-es röplabdacsapata.

Hasonló tartalmaink:

A BDSE az alsóházi rájátszás után az újonc Palota RSC-t és az MTK-t megelőzve végzett a kilencedik helyen az NB I 2016/2017-es kiírásában. A klub azonban ambíciózus, ezt figyelembe véve nyolc játékos érkezését jelentette be, s a fő cél a következő szezonban a legjobb nyolcba kerülés. A Gödöllői RC-től ketten, Radomszki Boglárka és Maurer Katalin is Budaörsre teszi át székhelyét, valamint az UTE-től Juraszik Patrícia, az TFSE-től Tóth Eszter, illetve a Delta RSE Érdben nevelkedő Ostorházi Noémi, az MTK-től pedig Zolnai Vanda és Kilyénfalvi Zsófia, a kolozsvári U Clubból pedig Szabó Kinga érkezik. Mellettük a szakmai stáb továbbra is számít Vezsenyi Adrienn, Szabó Dorottya, Szabó Luca és Szoboszlai Dorottya szolgálataira.

– Fejlődés, sikerek és megcélozva minimum a nyolcba jutás! – fogalmazta meg várakozásait a Gödöllőről érkező Radomszki Boglárka, míg a vele tartó Maurer Katailn a legjobb nyolc közé szeretne kerülni, teljesítve kitűzött céljait. Az Újpestről érkező Juraszik célja, hogy egy ütőképes csapat kovácsolódjon össze, amely a legjobb nyolcban végez, majd küzd a minél jobb eredményért. – Számomra fontos, hogy jó közösség alakuljon ki és ha ez létrejön, szerintem nem lesz probléma. – olvasható Juraszik nyilatkozata a BDSE Röplabda facebook oldalon.

– A jövőre nézve annyit várok, hogy egy jó közösség alakuljon ki, és mindenki a lehető legtöbbet hozza ki magából, elérve így minél jobb helyezést. – ezt pedig már a Delta RSE Érdben nevelkedő Ostorházi Noémi fogalmazta meg, aki az érdi együttesből a Testnevelési Egyetem csapatánál folytatta, mielőtt a BDSE-hez igazolt volna. Hozzá hasonlóan Tóth Eszter is eredményes, jó hangulatú, pörgős szezont vár. Az MTK-től érkező Zolnai Vanda szeretne egy olyan csapat tagja lenni, ahol tud fejlődni és játéklehetőséghez jutni. A Kolozsvárról érkező Szabó Kinga elmondta: tiszta lappal indulnak és megpróbálják kihozni a legtöbbet magukból.

És akikre a jövő évben is számítunk:

– A felnőtt csapattól mindenképp a felsőházban való szereplést remélem, és szerencsére a sok fiatal miatt a junior csapatunk is erősödik, így ott a hatos döntőbe jutást várom. – mondta a BDSE kötelékében maradó Vezsenyi Adrienn, míg a szintén maradó Szabó Dorottya ekképpen vélekedik: Fiatal és motivált csapat alakul Budaörsön, szeretném, ha mi lennénk a szezon meglepetése.

Szabó Luca a fiatalos lendületben és a küzdelemben bízik. Szoboszlai Brigitta pedig reméli, jó csapategység jön létre, mellyel a legjobb nyolcba juthat a csapat.

A BDSE a nyilatkozatok után megjegyzi, ha újabb igazolásokkal bővül keretük, a közösségi oldalon hozzák nyilvánosságra.

Címkék