Bizonytalan ideig zárva az érdi Noel Tanya (frissítve)

Azt állítják, hogy a győri bevásárlóközpontban mutogatott kisoroszlán élőhelyéül szolgáló Noel Tanyának nincs rendben minden engedélye, ezért bezárták. A gyereknap alkalmából egy kisoroszlánnal akart „kedveskedni” vásárlóinak az Árkád győri plázája. Ezt meghirdették Facebookon is. Azonban alig telt el pár óra, a bejegyzést törölték és a plázába vitt oroszlánt is elszállíttatták, annyi támadást kaptak az emberektől – írja a hvg.hu.

Hasonló tartalmaink:

A győri pláza akkor a gondozóra hivatkozott, aki szerint nem volt ezzel semmi baj, egyáltalán nem történt állatkínzás.

Azóta az állatvédők eljárást kezdeményeztek és hatósági ellenőrzésre is sor került. Kiderült, hogy a négy hónapos Kiara gondozóinak nincsenek megfelelő engedélyeik. A hatósági állatorvos megállapította, hogy hiányosak a Noel Tanya magánállatkert veszélyes állat tartására vonatkozó engedélyei. Erre reagálva a gondozók azt állítják, hogy csak a konkurencia próbálja befeketíteni őket.

A Noel Tanya illetékese, Schneller László Perinyó szerint „politikai támadás, illetve konkurenciaharc” áldozatai. „40 éves múltam van mint vadállatidomárnak, és rendelkezem a szükséges veszélyesállat-tartási engedéllyel. Csakhogy mivel az állatok a Noel Tanyára kerültek át, az új engedélyeket áprilisban elkezdtük intézni, de még nem készültek el, most van folyamatban az eljárás” – mondta Schneller, aki szerint a feltárt hiányosságokat már megoldották.

Úgy véli, hogy nem volt baj azzal, hogy a bevásárlóközpontban a kisoroszlánt egy tíz méterszer öt méteres, fakerítéssel lehatárolt helyen tartották. „Ingyen, a gyereknap alkalmából vittük a bevásárlóközpontba az állatot. Máskor is volt már hasonló helyen, ahol nagy sikere volt, semmi gond nem volt. Most meg alig negyvenen megnézték, de százak írtak az interneten.”

Nem így gondolják a győri Xantus János Állatkert. Ők rögtön elhatárolódtak az akciótól. „Az oroszlán bemutatása a hatályos állategészségügyi, természetvédelmi jogszabályokat sérti, állatjóléti szempontból felháborító” – írták Facebookos oldalukon.

(hvg.hu)

KÖZLEMÉNY

A tegnapi napon hatósági ellenőrzést tartottak nálunk, mely alatt néhány hiányosságra derült fény. Ahogy azt korábban is megosztottuk veletek, magán emberek vagyunk és a szívünkre hallgatva kezdtünk állattartással foglalkozni és vállaljuk, hogy a mai napig tanuljuk ennek minden fortélyát, nem csak az állatok tartását illetően, hanem a kapcsolódó adminisztrációt/engedélyeztetési rendszert is. A nyitáskor a tőlünk telhető legnagyobb körültekintéssel próbáltuk körbejárni a törvényi kötelmeket, azonban a vadállatokra vonatkozó engedélyünk elbírálása még valóban folyamatban van.

Hiába dolgoznak nálunk állatgondozók több éves gondozói múlttal, az állategészségügyi hivatal azt javasolta, hogy bővítsük a csapatunkat egy tapasztalt, kimondottan állatkerti állatgondozó végzettséggel bíró személlyel és általa/vele elérhetjük az állatkerti minősítést. Mindaddig legnagyobb sajnálatunkra nem vagyunk jogosultak a közönség előtt megmutatni a vadállatainkat (oroszlán, puma, tarajos sül, róka..stb).
A hatályos szabályozás szerint ugyanis:
„(2) Különösen veszélyes állatfaj egyede kizárólag
a) állatkertben, és
b) a (3) bekezdés szerinti korlátozással cirkuszi menazsériában
tartható.” (idézet: a 1998. évi XXVIII. törvényből)

Továbbá kifogásolták a pumáink ketrecének méretét, mely az előírások (85/2015. (XII. 17.) sz. rendelet) szerint legalább 200 nm-nyi terület kell, hogy legyen. Természetesen meghajlunk a hatóság javallata előtt, hiszen mi is a legjobbat szeretnénk az állataink számára és dolgozunk azon, hogyan tudjuk mielőbb a kifutók méretét tovább növelni.

A fentiek rendezéséig megköszönjük a türelmeteket, higgyétek el azon vagyunk, hogy mielőbb újra kinyithassuk a kapuinkat. Reméljük kitartotok mellettünk ebben a nehéz, átmeneti időszakban is.

Állatbaráti üdvözlettel:

Noel tanya tulajdonosa

Címkék