Csökkent a bűnügyi fertőzöttség

Mind az általános nyomozási eredményességi mutató növekedése, mint pedig a bűncselekmények számának csökkenése tekintetében az elmúlt hét év legjobb eredményét mutatja a tavalyi adatok összesítése – erről számolt be dr. Szellák Norbert az érdi közgyűlés legutóbbi ülésén.

Hasonló tartalmaink:

Városunk területén 1119 bűncselekmény történt a múlt évben, melyből 44,9 százalékos arányban történt eredményes nyomozás. Az őrnagy a cselekmények egyenkénti értékelése kapcsán a többi között megemlítette, hogy folyamatosan csökken a garázdaság, kiskorú veszélyeztetése, orgazdaság, rongálás, illetve stagnál a testi sértések száma. A rendőrkapitány beszámolt az érdi bűnügyi fertőzöttségéről is: százezer lakosra számítva 1726 bűncselekmény történt. A mutató 2012 óta folyamatosan csökken.

Nőtt a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, amely dr. Szellák Norbert szerint elsősorban a fokozott közúti ellenőrzésekkel kiszűrt, ittas gépjárművezetéssel hozható összefüggésbe.

Jelentősen, mintegy 20-25 százalékkal csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Míg a korábbi években az összes bűncselekmény megközelítőleg 70-75 százalékát a lopások, betörések tették ki, addig a tavalyi évben ez 50-55 százalékra csökkent. 22,5 százalékkal csökkent a lakásbetörések és 20 százalékkal a lopások száma. Kevesebb volt a rablás is, szám szerint hat esetben fejezték be a nyomozást.

Csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma. 2015-ben 54, 2016-ban 31 baleset történt, sajnos egy esetben halálos kimenetelű.

Dr. Szellák Norbert hangsúlyozta, hogy a számadatokon túl a lakosság szubjektív biztonságérzetében elért eredmények és a lakosság bizalmának megőrzése érdekében folyamatos közterületi rendőri jelenléttel, fokozott közúti ellenőrzésekkel és rendszeres megelőző tevékenységgel folytatják az összességében a hét év legjobbját eredményező munkát.

(Érdi Újság)

Címkék