Nyolc hét elevenség a Favágó utcában

Hétfőn megnyitotta kapuit a város napközis tábora a Favágó utcában. Nyolc héten keresztül várják a gyerekeket sportprogramokkal, kézműveskedéssel, kirándulásokkal, no meg az elmaradhatatlan bunkerépítéssel.

Hasonló tartalmaink:

A Favágó utcai városi napközis tábor nagyon népszerű a szülők és gyerekek körében, ami nem csoda: változatos programokat nyújtanak, úgy, hogy a gyerekek szállításáért és a programokért nem kell fizetni, csupán a napi háromszori étkezésért.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A kézműves programok nagyon népszerűek

 

A tábort idén is a Bolyai iskola pedagógusai vezetik, ők állították össze a programot is. Tavaly az olimpia volt a nyolc hét fő témája, idén a színek világába kalauzolják el a gyerekeket, akik megtudhatják, hogy az adott hét színe milyen szerepet tölt be környezetünkben. Most a fehér, jövő héten a citromsárga lesz a középpontban.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Plakát készült a fehér szín jegyében

 

A sok szabad játék és sportolási lehetőség mellett kézműves foglalkozásokkal és kirándulásokkal várják a gyerekeket a szervezők. Ezen a héten szerdán kisvasutaztak az érdi táborozók, a jövő héten pedig a Budai Várba látogatnak el. A kirándulások mellett nagyon népszerűek a sportprogramok – még futballoktatás is van a táborban – és a bunkerépítés is: idén is számtalan pokrócot, egyéb hozzávalót hoztak magukkal a táborozók.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A mozgásra nagy hangsúlyt fektetnek

 

A nyári napközis tábornak sok a visszajáró vendége: sok gyerek 6-8 hetet is eltölt itt.  Általában alsó tagozatosok táboroznak, de vannak öt- és hetedik osztályosok is. A Favágó utcában csak általános iskolásokat fogadnak.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Sokan egész nap a labdát rúgják

 

Az első három hét telt házas a napközi táborban, vagyis mind a százhúsz hely betelt. Aki szeretne jelentkezni a következő öt hét valamelyikére (vagy akár többre is), a jelentkezési lapot és a tájékoztatót itt töltheti le.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Készül a bunker

 

 

Címkék