Mexikó tábor Érdligeten

Ötödik alkalommal rendezte meg nyári napközis táborát az Érdligeti Általános Iskola és az érdi Családépítő Egyesület. Június utolsó hetében az alsó tagozatosokat várták, július első hetében pedig a felsősöknek és a középiskolásoknak tartanak programokban bővelkedő hetet a Túr utcai épületben.

Hasonló tartalmaink:

A tábort főleg az érdligeti iskolásoknak szervezik: az első héten mintegy százharminc alsós vett részt a programokon, míg ezen a héten közel száz felsős, illetve olyan középiskolás, akik korábban az intézmény tanulói voltak.

Mint Varga Györgytől, az Érdligeti iskola szülői munkaközösségének elnökétől, a Családépítő Egyesület alelnökétől megtudtuk, ebben a két hétben Mexikó kultúrája, hangulata nemcsak a dekorációban elevenedik meg, hanem a különféle programelemekben és játékokban is. A gyerekek csoportos foglalkozásokon vehetnek részt; vezetőik önkéntes fiatalok. A tábor előkészítésében és  lebonyolításában az egyesület tagjai, valamint az iskola pedagógusai is részt vesznek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az Érdligeti iskolában rendezett táborok nagyon népszerűek, és minden évben telt házasak. A tábori napok félórás foglalkozással indulnak: minden napnak más-más emberi jellemvonás a témája, ezt dolgozzák fel indításképp. Ezt játékos angol nyelvű foglalkozás követi, amit Amerikából érkezett önkéntesek tartanak. Tízórai után irány a diósdi sportpálya: ebédig ott játszanak, versenyeznek a gyerekek. A délutáni szabad foglalkozást, pihenőt egy bibliai történet feldolgozása követi (a fent említett jellemvonáshoz kapcsolódva). A nap utolsó programja a kézműves foglalkozás: a gyerekek a héten egy különleges, édességgel töltött bábút, úgynevezett pinatát készítenek a csoporttagokkal közösen.

Pénteken nagy pizzapartival zárul a Mexico Camp – erre a szülőket is meghívják, hogy bemutassák nekik, mi minden történt ezen az öt napon. Ezek az élmények bizonyára sokaknak hiányoznak majd. Ahogy az egyik diák megfogalmazta: ha nem itt lennék, most unatkozhatnék otthon…

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

 

 

Címkék