Érdi váltóbronz, három budaörsi érem

Kecskeméten rendezték július 5. és 8. között az ötvenedik országos bajnokságot a gyermek korosztályú úszóknak. A viadalon az érdiek Őri Rebeka, Jankó Donát, Tohl Patrik, Csulák Lia alkotta 4×100-as mix vegyesváltója bronzérmet szerzett, emellett három-három negyedik és ötödik, két hatodik, illetve három hetedik helyet értek el.

Hasonló tartalmaink:

Épphogy lemaradt a dobogóról Tohl Patrik (2004), aki 100 pillangón lett negyedik, míg csapattársa, a 2005-ös Csulák Lia 200 vegyesen és 200 háton is egy hely híján nem lett érmes. Sőt, még 100 háton is nüánszokon múlt az érme, hiszen ötödik lett. Csakúgy, mint Jankó Donát (100 mell) és Őri Rebeka (200 hát), akik szintén ötödikként érték a falat.

Hatodikként zárt 200 pillén Tohl Patrik és 200 háton Őri Rebeka is, míg a 4×200-as fiú gyorsváltó (Jankó Donát, Ángyán Máté, Pigler Attila, Tohl Patrik) mellett 200 gyorson Tohl Patrik lett hetedik.

A Százhalombattai VUK SE két versenyzője, Szatmári Klára és Marosi Bálint is részt vett a hírös városi korosztályos ob-n. Előbbi 200 mellen ötödik, 100 mellen hetedik, utóbbi 100 háton lett hetedik.

A Budaörsi SC két tehetsége három érmet is szerzett, mivel 200 mellen mind a 2003-as Lipták Péter, mind a 2004-es Joó Kata ezüstérmes lett, valamint Lipták még 100 mellen is a dobogó legalsó fokára állhatott korosztályában. Emellett Joó még 400 vegyesen negyedikként, 100 mellen hatodikként ért célba. Végezetül Lipták 200 vegyesen lett hetedik.

Eredmények, L. Országos Gyermek Úszóbajnokság, Kecskemét:

Érdi Úszó Sport

100 m pillangó
4. Tohl Patrik (2004) – 1:02,59

100 m hát
6. Őri Rebeka (2004) – 1:09,08
5. Csulák Lia (2005) – 1:11,09

4×100 m mix vegyesváltó
3. Érdi Úszó Sport (Őri Rebeka, Jankó Donát, Tohl Patrik, Csulák Lia) – 4:27,53

4×200 m fiú gyorsváltó
7. Érdi Úszó Sport (Jankó Donát, Ángyán Máté, Pigler Attila, Tohl Patrik) – 8:41,01

200 m gyors
7. Csulák Lia – 2:15,39

200 m vegyes
4. Csulák Lia – 2:31,69

200 m pillangó
6. Tohl Patrik – 2:20,26

100 m mell
5. Jankó Donát (2003) – 1:11,54

200 m hát
5. Őri Rebeka – 2:28,21
4. Csulák Lia – 2:27,29

200 m gyors
7. Tohl Patrik – 2:08,86

Százhalombattai VUK SE

100 m mell
7. Szatmári Klára (2004) – 1:18,31

200 m mell
5. Szatmári Klára – 2:45,47

100 m hát
7. Marosi Bálint (2005) – 1:06,66

Budaörsi SC

400 m vegyes
4. Joó Kata (2004) – 5:09,59

100 m mell
3. Lipták Péter (2003) – 1:09,98
6. Joó Kata – 1:18,06

200 m mell
2. Lipták Péter – 2:28,35
2. Joó Kata – 2:41,87

200 m vegyes
7. Lipták Péter – 2:18,62

 

 

 

Címkék