Napközis tábor Parkvárosban

Megkezdődött a parkvárosi nyári napközis tábor negyedik turnusa. Az idei évben a színek világába kalauzolják el a résztvevő gyerekeket és a programokat is e köré csoportosítják. A héten a zöld szín áll a középpontban.

Hasonló tartalmaink:

A Favágó utcai városi napközis tábor nagyon népszerű a szülők és gyerekek körében, ami nem csoda: változatos programokat nyújtanak, úgy, hogy a gyerekek szállításáért és a programokért nem kell fizetni, csupán a napi háromszori étkezésért.

A tábort idén is a Bolyai iskola pedagógusai vezetik, ők állították össze a programot is. Tavaly az olimpia volt a nyolc hét fő témája, idén a színek világába kalauzolják el a gyerekeket, akik megtudhatják, hogy az adott hét színe milyen szerepet tölt be környezetünkben.

A kirándulások mellett nagyon népszerűek a sportprogramok – még futballoktatás is van a táborban – és a bunkerépítés is: idén is számtalan pokrócot, egyéb hozzávalót hoztak magukkal a táborozók.

Címkék