Szerdán lesz az érdi nyugdíjas lecsófesztivál

Már másodszor rendezik meg a nyugdíjas lecsófesztivált. Az idén 16 csapat nevezett be a főzőversenyre, amelyhez a zöldségeket és a tűzifát az Idősügyi Tanács biztosítja, de az egyéb eszközöket, fűszereket a csapatoknak kell vinniük. Az ételeket zsűri bírálja majd el, amelynek tagja egy hivatásos szakács is – mondta Simó Károly, alpolgármester. A fesztivál iránt nőtt az érdeklődés: sokkal több a nevező, mint tavaly. 

Hasonló tartalmaink:

A lecsót mindenki szereti, gondolták az ötletgazdák, amikor nekiláttak a Lecsófőző verseny szervezésének, amit szerdán (augusztus 23.) rendeznek  meg a Felső-parkvárosi Napközis Táborban. A város Idősügyi Tanácsa szerint, a hagyományteremtőnek szánt rendezvény egy újabb remek alkalom arra, hogy az érdi nyugdíjasok találkozhassanak.

A nyugdíjas lecsófesztiválra szerdán reggel 9 órakor indul a különbusz az érdi autóbusz állomásról, és délután, a program lezárása után ugyanezzel a buszjárattal haza is mehetnek a résztvevők. A rendezvényre várják a szurkolókat is, akik nemcsak a sokféle lecsóból kaphatnak kóstolót, de akár táncra is perdülhetnek: a zenét idén is a Kristály duó biztosítja.

Kikapcsolódási lehetőség az időskorúak számára, hogy egymás társaságában jól érezhessék magukat – erről szól az Idősügyi Tanács által szervezett érdi nyugdíjas lecsófesztivál. A rendezvényt szerdán 9-től 16 óráig, a Felső Parkvárosi Napközis Tábor területén tartják. Simó Károly, a testület elnöke, az érdi Fidesz-frakció szóvivője rádiónknak elmondta: elsősorban az idősebb korosztály részvételére számítanak, de bárkit szívesen látnak. Hallgassa meg az interjút!

(A fotó a tavalyi rendezvényen készült.)

Címkék