Tízgólos derbi

Ugyan Koós Gábor két góljával, majd Pál Szabolcsnak adott gólpasszával fél óra játék után 3–0-ra vezetett az Érdi VSE az NB II-es Budaörs ellen, ám a szünet előtt szépített Bognár György csapata, a második félidőben pedig átvette a kezdeményezést és meg is fordította a meccset, végül 6–4-re győzött – olvasható az érdiek honlapján.

Hasonló tartalmaink:

Remekül indult a mérkőzés érdi szempontból. A hatodik percben Balázsovics Máté jobb oldali beadására érkezett a hosszún Koós Gábor, aki néhány méterről nem hibázott. Ezt követően Koós a 22. percben pedig egy leheletfinom csel után lőtt üresen középről a hosszúba (2–0). Alig néhány percre rá, a 29.-ben Kárász Krisztián saját térfelén egy bedobásból indította Koóst, akinek beadását Pál Szabolcs lőtte a rövidbe. A 41. percben egy baloldali szöglet után Horváth Roland szépített, aki a kapu hosszú oldalába fejelt.

A szünet után mindkét szakvezető felforgatta csapatát. A Budaörs átvette a kezdeményezést a szakadó esőben, majd Pethő Bence hozta közelebb övéit, amikor közelről lőtte ki a rövid felsőt a 61. percben. Öt perccel később egyenlítettek is a vendégek, amikor Bakos lövésébe Hegedűs Norbert ért bele szerencsétlenül, Borek pedig nem tudott védeni (3–3).

Ezt követően az utolsó tíz percben még négy gól született. Horváth Roland a 82.-ben, a 85.-ben Czvitkovics Péter pedig a 88.-ban talált az érdi kapuba. Az utolsó percben még Németh Gábor szépített, de a tízgólos mérkőzést a Budaörs nyerte 6–4-re.

„Kettéválasztom a mérkőzést, olyan szempontból, hogy volt az első hatvan perc és a második harminc. Hatvan perc után vezettünk három egyre. Szép focit játszottunk, nagyon jók voltunk. Amennyire hasznos volt Balassagyarmaton, amikor a hatvanadik percben cseréltünk és nagyon jól szálltak be a cserék, a mostani nem sikerült annyira jól… Ennek is köszönhető ez a fordulatos mérkőzés, de nekünk a legfontosabb az első hatvan perc volt, abból kell nekünk kiindulni. Jó úton járunk, de nem vagyunk annyira frissek, mint a bajnokikon szoktunk. Nekünk még több mint két hetünk van a bajnoki rajtig, a Budaörs viszont jövő héten kezd, azaz előrébb jár a felkészülésben, így bíztató volt a három egy hatvan perc után” – értékelt Limperger Zsolt.

„Most már azért a mi szempontunkból az eredmény is lényeges lett volna, mert jövő héten már bajnoki mérkőzés van, így ezt gyakorlatilag egy főpróbának is tekinthettük volna. Egy rosszul sikerült főpróba volt, mert az első félidőben az Érd lefocizott minket, a kontratámadásaik végig ültek, nagyon jól és gólokkal fejezték be a támadásaikat. Mi helyzeteket sem tudtunk kialakítani, se iramában, se hozzáállásban nem volt meg az az intenzitás, amivel ezt a meccset uralni tudtuk volna. Megérdemelten vezetett az Érd. A második félidőben variáltunk, volt a pályán két-három olyan középpályásunk, akikkel megváltozott a játék. A második félidőben már elfogadható volt a teljesítmény, de összességében annak ellenére, hogy csalódottak voltunk a játékunk miatt az első félidőben, nem baj, mert egy ilyen előkészületi meccsen látjuk, mi a hiba.” – fogalmazott Bognár György, a Budaörs szakmai igazgatója.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Budaörs 4–6 (3–1)
Érdi VSE: Kertész F. (Borek, 60.) – Kárász (Ebedli, 51.), Bozsoki, Csiszár (Hegedűs N.), Pintér N. – Kónya, Koós (Füzér, 60.), Melczer – Balázsovics (Pallagi, 60.), Pál (Németh G. V., 60.), Kelemen P.
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Budaörs: Bese – Hild (Marques-Airosa, a szünetben), Kékesi, Tányéros (Gyurácz A., 70.) Medgyes – Sajbán Miklós (Cvitkovics, 56.), Bakos, Sajbán Máté (Menyhárt, 60.), Fodor, Lengyel, Horváth Roland
Szakmai igazgató: Bognár György

Gólszerzők: Koós (6., 22.), Pál (29.), Németh G. V. (90.), ill. Horváth Roland (41., 82., 85.), Pethő (61.), Bakos (66.), Czvitkovics (88.)

fotó: Balogh István

Címkék