Megújult a Gárdonyi iskola környéke

Érd 4-es számú választókerületében is folyamatosan zajlik a közművek fejlesztése. A csapadékvíz elvezető hálózat és a járdaépítése mellett a napokban fejeződik be a Gárdonyi és Damjanich utcák aszfaltozása is.

Hasonló tartalmaink:

A Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium néhány évvel ezelőtti felújításával jelentősen megnőtt a forgalom az intézmény környéki utakon, ezért a korábbinál is kézenfekvőbbé és szükségszerűbbé vált a rossz minőségű utcák szilárd burkolattal való ellátása. Az említett területen található a Gárdonyi Géza és Damjanich János utca is, melyek aszfaltozását hétfőre fejezik be a szakemberek. Három képviselő fogott össze, hogy megvalósuljon az együtt közel 1 kilométeres szakasz szilárd burkolattal történő ellátása.

Bács István további, a választókerületét érintő fejlesztésről is beszámolt. Mint elmondta, ahogy az elmúlt hónapokban, úgy jelenleg is több helyütt út-, árok- illetve járdaépítésekkel találkozhat a lakosság, ami a közeljövőben sem fog változni, hiszen már további beruházásokra is megvannak a tervek és megállapodások.

Címkék