“Minden út összefut végül egyetlen közös célban”

Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium ötvenöt végzős diákjának a ruhájára került fel pénteken este a szalag az ÉRD Arénában megtartott szalagavató ünnepségen. “A kis szalag a gárdonyis jelvényen a külvilág felé lehet a felnőtté válás jele, de ti tudjátok, hogy ez ennél több: benne vagytok ti magatok is, a Gárdonyiban eltöltött négy év minden szépségével és nehézségével együtt”, mondta el köszöntő beszédében  Vásárhelyi Pálné igazgatóhelyettes a végzősöknek. 

Hasonló tartalmaink:

A betegség miatt távol maradt Pintérné Bernyó Piroska igazgatónőt helyettesítő Vásárhelyi Pálné megköszönte a szülők négy éven át az iskolának nyújtott támogatását, illetve azt a gyönyörű dekorációt, amivel hozzájárultak az est sikeréhez. Köszönetet mondott a 12/A és B osztályfőnökeinek kitartásukért, ahogyan istápolták és nevelték tanítványaikat a gimnáziumi évek alatt. Az ÉRD Arénában jelen volt a gimnáziumi tagozat összes tanulója, és mindannyian kivették a részüket valamiből, de persze idén is a végzősöké és táncos produkciójuké volt a fő szerep.

A Gárdonyi több mint nyolcvanéves intézmény, de a gimnáziumi tagozat viszonylag fiatal: ez a hatodik évfolyam, amit szépen lassan útra bocsátanak az idei tanévben, és bár a péntek este még az ünneplésről és a táncról szólt, a viszonylag korai szalagavató célja éppen az, hogy utána már “teljes gőzzel a célegyenesbe állnak, és minden energiájukat a tanulásra fordítsák a végzősök”, mondta el Vásárhelyi Pálné.

gardonyi szalagavato1_181123

A nézőtér csaknem teljesen megtelt a 9-10. osztályosokkal, a végzősök meghatódott szüleivel, testvéreivel és nagyszüleivel. Az eseményen megjelent emellett dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és dr. Bács István alpolgármester is, akik egy-egy virágcsokrot nyújtottak át az igazgatóhelyettesnek és a végzős diákok osztályfőnökeinek, de ott ült még a közönség soraiban többek között Sárközi Márta tankerületi igazgató, Borsányi Csilla ifjúsági önkormányzati referens, illetve az önkormányzat közgyűlésének tagjai.

Vásárhelyi Pálné köszöntő beszédében visszaemlékezett, hogy amikor négy évvel ezelőtt egy informatika vizsga kapcsán találkozott először a mostani végzősökkel, még bátortalanok voltak, de később ez elmúlt, kinyíltak, és megmutatták, mire képesek, amit elősegített a nyugodt, bizalommal teli, barátságos tanítási környezet is, amelyet az egyik legfontosabbnak tart az iskolával kapcsolatban.

gardonyi szalagavato5_181123

“Négy évvel ezelőtt elindultatok egy úton, aminek a lényegét Márai Sándornál jobban senki nem tudja megfogalmazni: “Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.
Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van . Minden út összefut végül egyetlen közös célban.” És ez a közös cél: a sikeres érettségi vizsga és felvételi, illetve az, hogy álmaitok valóra váljanak”, mondta el Vásárhelyi Pálné.

Tamás, az egyik végzős a szalagavató előtt elárulta tudósítónknak, hogy bár maguk a tánc- és ruhapróbák szeptember elején kezdődtek,  lelkileg már tavaly év vége óta készültek az eseményre, tervezgették, hogy milyen színű legyen a nyakkendő vagy a lányok ruhája. Hozzátette azt is, hogy bár korábban versenytáncolt, és sokszor szerepelt már ennyi ember előtt, de ez most más, és kicsit izgul. Egy osztálytársa, Orsolya bevallotta, hogy vegyes érzések kavarognak benne: egyrészt nagyon boldog, de szomorú is, mert egyre inkább közeledik az a pillanat, amikor el kell búcsúzniuk egymástól, pedig az elmúlt időszakban – éppen a szalagavatóra való készülés során – ha lehet, még jobban összekovácsolódott az osztály. Egy másik társuk, István azt emelte ki, hogy bár eddig a szalagavató miatt háttérbe szorult a tanulás, tudja, hogy ezután már minden energiájával az érettségire kell készülnie.

gardonyi szalagavato4_181123

Az estét a szokásos keringőkön kívül meglepetés táncokkal színesítették a fellépők, akik a családjukkal és pedagógusaikkal  bálozhattak egyet az Arénában a bemutatott koreográfiák után.

gardonyi szalagavato3_181123

Címkék