„A legkitartóbbak vannak ma itt”

A szalagavató egy lehetőség arra, hogy valami emlékezeteset hozzon össze az osztály és jobban összekovácsolódjon egy közösség. Egy olyan élmény, melyre majd évek múlva is jó lesz visszagondolni – hangzott a Kós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola szalagavató ünnepségén, amelyet az érdi középiskolák sorában harmadikként tartottak meg az Érd Arénában.

Hasonló tartalmaink:

Az idei egy különleges alkalom volt az iskola életében, ugyanis fennállása óta ez a 60. szalagavató ünnepség a Kós történetében. Idén 9 osztály, 157 diákjára kerültek fel az iskolához tartozást jelképező szalagok. Ezzel elindul a felkészítés időszaka az utolsó évfolyam megpróbáltatásaira.

Az ünnepélyes megnyitót követően a végzős osztályok osztályfőnökei kapták meg a szalagot, majd ők tűzték fel azokat az osztályuk tagjaira. A szalagtűzési ceremónia után nyitótánccal indult a táncprodukciók sora, majd pedig vendégtáncosok szórakoztatták a közönséget.

kos_szalagavato_181207_2

- Több mint 10.000 diák távozott már az iskola falai közül úgy, hogy szakmával, szakképzettséggel, érettségivel rendelkezik. Ez a szalag azt mutatja országnak, világnak, hogy a célegyenesbe érkeztek a végzősök, már csak egy karnyújtásnyira van az utolsó megpróbáltatás. A legjobbak, a legkitartóbbak, a legelszántabbak vannak ma itt – mondta el ünnepi beszédében Dózsa Lajos igazgató.

kos_szalagavato_181207_3

A diákok nehéz időszakon vannak túl, sok megpróbáltatással kellett szembenézniük a táncpróbák során.

- Hetente egy alkalommal gyakoroltuk a táncokat, szeptember közepe óta. Délutánonként is sokszor maradtunk gyakorolni, de úgy érzem, hogy megérte a sok felkészülést. Az osztállyal a próbák alatt még szorosabb lett a viszony, de a közös produkciónak köszönhetően úgy érzem, hogy a többi osztállyal is jobb kapcsolatot sikerült kialakítanunk – mondta el a próbák kapcsán Schwäger Anna végzős tanuló.

- Heti egy próbára volt csak lehetőségünk a tornatermünkben és nagyjából két hete folynak a próbák itt az Arénában is. Szerintem nagyon jól sikerült az összkoreográfia. A szalagavató egy nagyon fontos esemény és egyben egy nehéz időszakon vagyunk túl, de élvezni akartam minden percét ennek az estének. Bízom benne, hogy a családom is büszke volt rám ma este – tette hozzá Smid Ákos végzős diák.

Az est legnagyobb durranása a szalagavatókon általában a keringő, ezúttal is így volt, a szülők megcsodálhatták gyermekeiket a gyönyörű ruhakölteményekben, a diákok pedig megmutathatták mindazt a koreográfiát, amelyen már hetek óta dolgoznak.

kos_szalagavato_181207_4

Meglepetésként a tanárok is különleges produkcióval készültek diákjaiknak és a közönségnek is.

kos_szalagavato_181207_6

Az este lezárásaként a család is levonulhatott a lelátókról és együtt táncolhattak a végzősökkel.

kos_szalagavato_181207_7

A szalagavató bál megrendezését idén is az Érdi Ifjúsági Önkormányzat támogatta.

Fotók: Boros Sándor

Címkék