Július utolsó hetében is szúnyoggyérítés

A június elseje óta tartó központi szúnyoggyérítési program keretén belül eddig összesen 504 ezer hektáron végeztek szúnyoggyérítést a szakemberek. Amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten mintegy 18 ezer hektáron lépnek fel a vérszívók ellen.

Hasonló tartalmaink:

Az elmúlt héten Csongrád és Bács-Kiskun megyében, valamint a Velencei-tó térségében a második gyérítési programot bonyolították le, Zala megyében és Székesfehérváron pedig az első kezelésekre került sor. Kiterjedt munkálatokat végeztek Győrben és térségében, Tolna megyében pedig részleges szúnyoggyérítésre volt szükség, vagyis nem minden települést érintettek a munkálatok.

Az elmúlt hetekben alapvetően száraz időjárás volt tapasztalható, ennek köszönhetően az ország legtöbb térségében mérsékelt a szúnyogártalom. A következő napokban jelentősebb területet érintő kezelés a Tisza-tónál várható, ahol az állandó tenyészőhelyek miatt folyamatosan zavaró mértékű a szúnyogok jelenléte. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megye egyes részein tapasztalható erősebb szúnyogártalom, így ezeken a településéken lesz majd szúnyoggyérítés. A kedvező helyzet miatt a fővárosban is csak néhány kerület egyes részein végeznek majd földi permetezést.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen.

Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.

(Forrás: BM OKF)

Címkék