Gyakorlatoztak, hogy ne érhessen meglepetésként a baj

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Százhalombatta Város Polgármesteri Hivatala szerdán délelőtt, amely során 600 százhalombattai gyermeket kellett kimenekíteni a Szivárvány Óvodából és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolából, majd Érden, az Arénában biztonságba helyezni.

Hasonló tartalmaink:

A MOL Dunai Finomító területén tűz ütött ki, és az itt felszabadult, az egészségre káros anyagokat tartalmazó égéstermékek veszélyeztették a lakosságot, elsősorban a Déli Lakótelep lakóit és az ott tartózkodókat. Persze ez csak a gyakorlat alapjául szolgáló kitalált helyzet volt. Mint azt Sallai László, az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elmondta, a legkedvezőtlenebb forgatókönyvet vették számításba a szélirány és az égéstermékek terjedésének nagyságában azért, hogy ha hasonló történik élesben, akkor is fel legyenek rá készülve, azaz, hogy “ne érjen bennünket meglepetés, ha véletlenül egy ilyen valós eseményt is kezelni kell.” Az akcióban, amit annak végén Sallai László sikeresnek értékelt, részt vett a katasztrófavédelem mellett a rendőrség, a polgárőrség, a tűzoltóság, a Magyar Vöröskereszt és az ÁNTSZ is.

A gyakorlat során – a forgatókönyv szerint -, amíg a veszélyeztetett területen (Százhalombatta Déli Lakótelep – Erkel Ferenc körút, Jókai köz és Tóth László utca által határolt terület) egészségkárosító határértékű veszélyes anyagot nem mértek, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, a Szivárvány Óvoda és a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Kodály sétányi Bölcsődéje elzárkózott. Később, az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a FER kárhelyparancsnoktól kapott információk alapján, ami szerint elhúzódik a tűz eloltása, és a hosszútávon kiáramló égéstermékek egészségkárosító hatással lehetnek, elrendelték a battai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és a Szivárvány Óvoda kitelepítését, valamint hogy az ott tartózkodó 600 gyermeket és pedagógusaikat az Érd Arénában helyezzék biztonságba.

A gyerekek a gyakorlatot láthatóan élvezték, egyáltalán nem rémisztette meg őket a kitalált helyzet, flottul és gyorsan ment mind az iskolából és oviból való “kimenekítésük”, mind az elszállításuk. Az Arénában a polgárvédelem csokival és üdítővel várta őket, az ovisoknak pedig a tűzoltók azzal kedveskedtek, hogy megmutatták a tűzoltókocsikat, sőt, még a darura is felengedték őket.

20180926_110935

Azt is hangsúlyozták a résztvevő gyerekeknek a szervezők, hogy ezeknek az akcióknak mi a célja. A 2014-es dobogókői katasztrófát hozták fel példaként, ahol több ezer hektáron tarolta le 2014 decemberében a jég a fákat, amik épületekre is rádőltek, kidöntötték a kerítéseket, leszakították a villanyoszlopokat. Az, hogy mégsem történt baleset, azaz emberi sérülés, az nemcsak a csodának, de a szakemberek felkészültségének is volt köszönhető. Az üzenet pedig átjött, Izsó Csenge, a battai Kőrösi 6. osztályos tanulója szerint alapbiztonságot és rutint adott, hogy hogyan kellene esetleg egy ilyen helyzetben viselkedni.

 

Címkék