A hajrában vesztett pontokat a Budaörs

Elkezdődött a Merkantil Bank Liga NB II 2017/2018-as idénye. A Budaörsi SC a nyitó fordulóban Tatabányán látta vendégül az NB I-ből kieső Gyirmót FC Győrt.

Hasonló tartalmaink:

Még mielőtt elkezdődött a bajnokság ,a budaörsiek hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy a bal oldali védőként bevethető Medgyes Sinannal és a középpályás Szántó Gergővel is megállapodtak, így az ETO FC Győrből érkező Medgyes és a Rákosmenti KSK-ból igazolt Szántó Gergő is Bognár György csapatát erősíti a következő idényben.

Az élvonalból kieső Gyirmót FC-nek adódott először gólszerzési lehetősége, de Kemenes Szabolcs hárítani tudott. Az első félidőben nem születet gól, majd a vendégek többször vezetéshez juthattak volna, de az 54. percben egy hatalmas baloldali beadást követően Kékesi Alex fejelt a gyirmóti kapuba, megszerezve ezzel a vezetést a házigazdának.

A folytatásban a Budaörs a három pont eldöntéséért támadott, míg a Gyirmót az egyenlítésért. S végül utóbbi sikerült, amikor a 91. percben a Kemenesről kipattanó szabadrúgást Présinger lőtte a bal felsőbe.

A ráadás utolsó pillanatában még Bakos Szabolcs szabadrúgását védte Sebők, így maradt az 1–1.

A második körben a budaörsiek Nyíregyházán lépnek pályára augusztus 6-án, 17.30-kor.

Merkantil Bank Liga NB II, 1. forduló
Budaörsi SC–Gyirmót FC Győr 1–1 (0–0)
Tatabánya. V: Radványi (Szalai B., Szécsényi I.)
Gólszerzők: Kékesi (54.), ill. Présinger (91.)

(fotó: Budaörsi SC Labdarúgó Szakosztály facebook)
Címkék