Tiltott ételek az iskolai büfékben

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről – közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön. A dokumentum tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.

Hasonló tartalmaink:

Rétvári Bence hangsúlyozta: folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók – emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: senki nem szeretné, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz – mondta.
Kiemelte: a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik:  minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd – jegyezte meg Rétvári Bence.

Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

Hozzátette: a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.

(MTI)

Címkék