Nem bajnoki…

Győrben játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a szeptember 9-i bajnoki rajt előtt az ÉRD női kézilabdacsapata. A Bajnokok Ligája-győztes Audi ETO már szombaton, a DVSC-TVP ellen megkezdi a bajnokságot, így számára némileg fontosabb és sürgetőbb volt a formaidőzítés.

Hasonló tartalmaink:

Az ÉRD-től nem került a keretbe az utolsó felkészülési találkozón Mariama Signaté, ám a védekezés nélküle is stabil volt, s a kapuban Janurik Kinga is semlegesíteni tudta az ellenfél lövéseit. A találkozó elején Klivinyi Kinga és Mireya González találataival kettővel meglépett az ÉRD, de Nora Mörk két és Yvette Broch egy góljával átvette a vezetést a Győri Audi ETO KC. Ezt követően az ÉRD a tizenhetedik percig vezetett, vagy egyenlő volt az állás, ám Görbicz Anita hat heteséből öt bement (az utolsót Julie Foggea védte), a túloldalon viszont az érdiek a 16. perc után csak egy gólt lőttek a 29. percig, mialatt a Győr hatot, a szünetre pedig 13–10-zel vonultak a felek.

A fordulás után bekezdtek a felek, körülbelül tizenöt másodperc alatt Eduarda Amorim kétszer, Jamina Robers egyszer volt eredményes, de a Győr amint elérte a tizenhat lőtt gólt Yvette Broch góljával, nagyon megtorpant. Vagy az ÉRD iramodott meg – ez már csak nézőpont kérdése. Szabó Edináék pedig zsinórban öt látványos, lerohanós gólt szerezve fordítani tudtak. Aztán egymás után két kétperces kiállítást is kapott az ÉRD, na meg egy hetest a Győr. A BL-győztest pedig nem olyan fából faragták, amely egy ilyen alkalmat ne használna ki. A hetes után Görbicz tizenöt méteres, üreskapus gólt is lőtt, az ÉRD a kettős emberhátrányból nem jött ki jól, a Győr pillanatok alatt hárommal lépett meg…

Innentől kezdve a hazai csapat tartotta előnyét, s az utolsó percekig három-ötgólos különbséget. Végül a házigazda egy – barátságos mérkőzéshez képest – remek iramú és hasznos találkozón győzött 30–26-ra.

Az ÉRD szeptember 9-én, a Békéscsaba ellen kezdi meg a bajnokságot hazai környezetben, az ÉRD Arénában 18 órakor.

Felkészülési mérkőzés
Győri Audi ETO KC–ÉRD 30–26 (13–10)
Győr, Audi Aréna. V: Altmár, Horváth M.
Győri Audi ETO KC: Kiss É. – Bódi 1, N. Mörk 3, Görbicz 10 (8), Broch 4, Amorim 4, Fodor.
Csere: Bínó (kapus), S. Oftedal 3, A. M. Hansen 2, Tomori 2, Knedliková 1
Edző: Ambros Martín

ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 4, M. González 7, A. Bulatovics, Kisfaludy, Klivinyi 3, Gávai.
Csere: Foggea (kapus), Tóth G. 4 (3), Kiss N. 1, Roberts 4, C. Lassource, Bernát, Szabó L. 3, Reizinger
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–2. 6. p.: 3–2. 15. p.: 6–7. 19. p.: 9–8. 27. p.: 13–9. 38. p.: 16–17. 42. p.: 21–17. 49. p.: 24–21. 55. p.: 28–23.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 9/8, ill. 4/3

Címkék