Médiakampány-megbeszélés diákoknak

Szeptember 1-jén nemcsak a tanév kezdődik, hanem elindul az érdi középiskolások kampánya is, amely során a hónap végéig arról győzhetik meg  a diákpolgármester-jelöltek, valamint a képviselő-jelöltek az érdi iskolásokat, hogy miért éppen ők volnának a legalkalmasabbak arra, hogy egy tanéven keresztül képviseljék őket az érdi ifjúsági önkormányzatban. 

Hasonló tartalmaink:

Ennek apropóján augusztus 31-én az ÉRD TV stúdiójában egyeztető megbeszélésen kaptak információkat a kampány menetéről és a rendelkezésre álló lehetőségekről. A három diákpolgármester-jelölt egyetértett abban, hogy szeretné valamennyi lehetőséget kihasználni, amit az Érd Médiacentrum biztosít számukra.

A választási kampány a szeptemberi iskolakezdéskor indul és közel egy hónapig tart majd.

A szeptember végi választáson az érdi középiskolák (Vörösmarty Mihály Gimnázium, Gárdonyi Géza Gimnázium, Kós Károly Szakképző Iskola) tanulói vehetnek részt. Valamennyi érdi középiskolás (9-12. évfolyamosok) választójoggal rendelkezik, és minden érdi, nem végzős évfolyamba járó középiskolás indulhat a választáson. Minden középiskola maximum két polgármester-jelöltet indíthat, ők pedig öt főből álló képviselő-jelölti listát állíthatnak. A szavazás így két listán történik: az egyiken a diákpolgármester-jelöltekre, a másik listán a diákképviselő-jelöltekre lehet szavazni. A választásban részt vevő középiskolák eltérő diáklétszáma okán a szavazatok összeszámolása súlyozva történik, így kiküszöbölhető, hogy a nagyobb létszámú iskola egymaga döntse el a szavazást.

A város közgyűlésének döntése szerint az új ifjúsági önkormányzat – akárcsak a most mandátumát töltő testület – tízmillió forinttal gazdálkodhat majd.

Mint ismert, a város képviselő-testülete 2015. március 15-én, ünnepi ülésén döntött úgy, hogy létrehozza az érdi Ifjúsági Önkormányzatot, amely valódi érdekképviseletet biztosít az érdi diákságnak. A választott tagokból álló testület saját költségvetéssel működik, részvételi és javaslattételi joga van a város közgyűlésében és annak bizottságaiban.

A jelenleg működő diák-képviselőtestület mandátuma szeptember 29-ig tart, az új ifjúsági önkormányzat pedig október 1-jén lép hivatalba.

 

Címkék