A következő állomás: Nagykanizsa!

Négy ökölvívó, Tóth Domonkos, Szigetvári Bendegúz, Sipos Richárd és Ruzsinszki Bálint vett részt a Vituki strandon, szabadtéren rendezett Pofonpartin az Érdi Box Klubtól.

Hasonló tartalmaink:

Tóth Domonkos MTK-s rivális ellen lépett szorítóba egy edzőmeccs keretein belül, ahol az érdi a második menetben testen ütötte a fővárosi öklözőt, aki nem tudta folytatni a küzdelmeket.

Szigetvári Bendegúz azzal a Varga Enríkóval csapott össze, akivel egy héttel korábban a gyöngyösi Mátra Kupán is, ám ezúttal is egy nagyon szoros mérkőzésen maradt alul.

„Mivel kiegyenlített meccs volt, reméljük, hogy a magyar bajnokságon is összekerülnek, ott pedig már a mi kezünket emelik a magasba.” – fogalmazott Szigetvárival kapcsolatban Dobrádi Zsolt, az Érdi Box Klub vezetőedzője.

Sipos Richárd is egy olyan ellenféllel ütközött, akivel még két hete, Sülysápon is összemérte erejét, s sikerült revánsot vennie a kőbányain, hiszen ezúttal az érdi került ki győztesen.

A negyedik érdi indulónak, Ruzsinszki Bálint nem volt ellenfele. Az Érdi Box Klub a hónap végéig már nem megy versenyre, viszont akkor Nagykanizsán kerül megrendezésre a serdülők országos bajnoksága.

 

Címkék