Elkezdték tárgyalni a brutális érdi gyilkosság ügyét

Első tárgyalását tartja Budapest Környéki Törvényszék egy nő ügyében, aki a vád szerint két idős emberrel – egy volt pedagógus házaspárral – végzett brutális módon, hogy pénzhez jusson. Megrázó részletek!

Hasonló tartalmaink:

Nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettéért kell felelnie az érdi asszonynak.

A nő a családjával – anyjával, élettársával, három közös gyermekükkel, valamint párja anyjával – Érden élt, egyre rosszabb körülmények között. Pénzügyi problémákkal küzdött, adósságot halmozott fel: több millió forinttal tartozott bankoknak, ismerősöknek, magánszemélyeknek. Emiatt a vád szerint dühössé és elkeseredetté vált. Áldozatai szintén a városban laktak, egy családi házban. Ismerték egymást, a vádlott időnként elvitte autóval az idős férfit oda, ahová kérte.

A vádlott egyébként párján keresztül találkozott a 81 és 83 éves nyugdíjassal. Az egykori pedagógusok 2001-ig méhészkedtek is, és amikor abbahagyták, az élettárs vette meg tőlük az ehhez szükséges felszereléseket és a méhcsaládokat is. De a férfi már gyermekkora óta ismerte az áldozatokat, ők megtanították meg neki a méhészkedés fortélyait. A nő tőle tudta meg, hogy a házaspár jó körülmények között él, és azt is, hogy mindezt külön kasszán teszik, az asszony ugyanis nem nézte jó szemmel férje jótékonykodásait. A vádlott azt is tudta, hogy nem igazán vannak barátaik, zárkózottak és nem engednek be idegeneket az otthonukba.

A vád szerint a nő 2015 októberére minden tartalékát felélte. Ekkortájt is segített egy apróságban a párnak, és elmondta nekik, hogy nehéz helyzetbe került, ami miatt anyagi támogatásra lenne szüksége. Többször beszéltek telefonon, de a vádlott egy idő után rájött, tőlük nem kap segítséget.

Ennek ellenére úgy döntött, tesz egy utolsó próbát: 2015. október 30-án elment a házaspárhoz és becsengetett hozzájuk. Az asszony nyitott ajtót. Elmondta, hogy pénzt szeretne kérni, de az idős áldozat határozottan elutasította és megkérte, hogy menjen el.

A nő a válasz hallatán dühbe gurult és kifelé menet felkapott egy diótörő kalapácsot, majd azzal lesújtott az asszony fejére. Ezután még kilencszer ütötte meg a szerszámmal. Az áldozat öt percen belül életét vesztette. Ezután visszament a konyhába, és négyszer fejbe verte az idős férfit, aki ugyancsak belehalt sérüléseibe rövid időn belül.

Úgy döntött, hogy rablógyilkosságnak állítja be a támadást, ezért felfordulást rendezett a házban: iratokat, ruhákat és egyéb tárgyakat szórt a földre, kihúzogatta a fiókokat. De mindössze ezer forint készpénzt talált és vitt magával.

A pár holttestét másnap megtalálták, de az ügyet még jó ideig nem sikerült felgöngyölíteni. A rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, hogy megtalálják mielőbb a tettest. A nőt végül 2016 nyarán fogták el.

(fotó: police.hu)

Címkék