34 érem az idei évben

Az Érdi Kerékpáros és Triatlon SE idén is jó évet zárt. A május elején elindult szezonban szinte nem volt olyan hétvége, ahol versenyzői ne álltak volna rajthoz. Az elmúlt öt hónapban tizenegy arany-, tizenkét ezüst- és tizenegy bronzérmet zsebelt be a csapat.

Hasonló tartalmaink:

A hegyikerékpáros utánpótlás korú versenyzők is szépen hozták az eredményeket, húsz éremmel járultak hozzá az a csapat idei sikereihez. A legeredményesebb idén Cser Antónia lett, aki három első és három harmadik helyet szerzett. A felnőtt hegyikerékpárosok közül idén is Kámán Krisztián lett a legeredményesebb. A rövidtávon induló versenyző a Zselic Maratonon ás a Velence MTB maratonon győzni tudott, a Vértesboglári MTB Pikniken a második, míg a szezonzáró Mátra Maratonon a harmadik helyen ért célba.

A Hungaroringen megrendezett Tour de Ring 24 órás országúti váltóversenyen a négyfős csapatok között a Galajda Péter, Kömöz Gergely, Kömöz Róbert, Németh Róbert versenyzőkből álló csapat meggyőző fölénnyel kategória győzelmet aratott.

A triatlonosok is szépen kivették a részüket a sikerekből. Az ausztriai Klagenfurtban megrendezett Iron távot (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42 km futás) Kömöz Gergely hatalmas egyéni rekorddal 10:36:02 másodperc, az eXtremeMan Nagyatád IRON versenyt, Pálos Gábor szintén egyéni csúccsal 10:44:43 alatt teljesítette. Zakariás János, Marosi Bencével párosban 9:09 perc alatt teljesítette a távot, így páros váltóban az első helyen értek célba. A Németh Róbert, Onur Ozguc páros 9:43 perc után szakította át a célszalagot, így a kategóriában a hatodik helyen értek célba.

Futásban sem maradtak érem nélkül az érdiek. A Zagyvamenti maratonon Németh Róbert az abszolút második helyen ért célba. Cser Attila a WadkanZ Trail terepfutóverseny félmaratoni távján a budaörsi és biatorbágyi futamon is az abszolút második helyen ért célba.

Címkék